Nem lehet a szükséges fordulatot megtenni Medgyessy Péterrel. Mivel a kormány és az MSZP hitelvesztése elsősorban a miniszterelnök személyéhez kötődik, vissza kell vonulnia, hogy mentesítse a kormányoldalt e tehertől – véli Bauer Tamás volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, a párt országos tanácsának tagja a Népszabadságban megjelent írásában. Hozzáteszi: a koalíció nem tehet mást, mint hogy politikát és vezetést változtat. – A kormányoldal hitelét csak új csapat szerezheti vissza, amely nyíltan beszél az ország helyzetéről és lehetőségeiről, szakít a 2002-es ígéretekkel, a jóléti rendszerváltás egész koncepciójával – írja Bauer, aki markáns szociálliberális jövőkép felvázolását, ennek megfelelő gazdaság- és társadalompolitikai reformok meghirdetését szorgalmazza azzal, hogy ezek megvalósításához hozzá is kell látni a következő két évben. Utalva a kormánypártok európai parlamenti választáson elért eredményére úgy fogalmaz: van alternatívája a Medgyessy-kormány további vergődésének és az utókádári politika 2006-os súlyos bukásának. Szerinte ennek feltétele, hogy legyenek olyan MSZP-sek, akik felismerik ezt, és készek szövetkezni a választásokkal magabiztossá váló SZDSZ reformorientált politikusaival. Bauer – akinek megválasztását az EP-mandátumot szerzett Szent-Iványi István megüresedő hazai parlamenti helyére a párt ügyvivői testülete nem támogatta – az SZDSZ június 13-i szerepléséről úgy vélekedett: nem lehetnek nyugodtak, hiszen ki tudja, mennyit ér ez a támogatottság magasabb részvétel mellett.
Senki sem gondolta olyan komolyan a színházcsinálást, mint ő
