Csökkentek a búzajegyzések a 24. héten a chicagói árutőzsdén. A decemberi lejárat 144,4 dollárról 137,6 dollárra csökkent. Az USDA (amerikai mezőgazdasági minisztérium) jelentése szerint a jó és kiváló minősítésbe eső termény aránya 42 százalék, ami enyhe javulást mutat az előző értékhez képest. Közben a jegyzések állandó nyomás alatt álltak, mert a világpiaci kínálat növekedett, s Kína is bejelentette, hogy búzatermése nagyobb lesz a vártnál. Az USDA legfrissebb jelentésében szintén a vártnál nagyobb amerikai és világtermésről számolt be, mely további áresést eredményezett.
A takarmánykukorica jegyzései is csökkentek a 24. héten, a decemberi lejárat 119,2-ről 113,4 dollárra esett. A piac hangulatát az időjárás határozta meg, miközben az exportárak is csökkentek. A heti export 53 000 tonna lett, mely jóval alatta maradt a várakozásoknak.
A Budapesti Árutőzsdén (BÁT) a 24. héten közepes forgalom mellett kissé megerősödtek a jegyzések. Összesen 396 kontraktusnyi üzlet született, 1,252 milliárd forint értékben. A búzapiacon emelkedtek a jegyzések. Az elmúlt hónapokban bekövetkezett jelentős áresést az idei várhatóan hatalmas termés indukálta, amely az árakba már beépült. Az így kialakult árak már nemigen mozgatják meg a spekulánsok fantáziáját, ezért a korábban eladott pozíciók visszavétele volt tapasztalható, mely kis mértékben emelte az árakat. A vételi keresletet növelte a forint hirtelen gyengülése is, és többen aggódtak az esőzések miatt is, ami a minőségre lehet kihatással. A jegyzések végül 100–800 forinttal emelkedtek. A nyitott kötésállomány 517 kontraktusról 533 kontraktusra nőtt.
A takarmánykukorica piacán szintén emelkedtek az elszámolóárak. Az egyetlen ótermés-lejárat, a júliusi termin 890 forinttal drágult, 35 800 forintra, az újtermés-lejáratok 320–650 forinttal emelkedtek. A nyitott kötésállomány a hét eleji 1002 kontraktusról 979-re csökkent.
Az előző (25.) héten a búza úgy kezdte a kereskedést a BÁT-on, hogy az augusztusi jegyzés 200, a jövő márciusi pedig 800 forinttal emelkedett. A következő nap általános gyengülés volt tapasztalható, ami kitartott szerdán is, sőt csütörtökön fel is erősödött. Ekkor az augusztusi jegyzés 450 forinttal,
25 500 forintra csökkent. Pénteken a jegyzés nem változott, a szeptemberi viszont 50 forinttal, 25 800 forintra emelkedett.
A kukoricajegyzések bizonytalanul kezdték a hetet: az első két napon stagnáltak, illetve enyhén ingadoztak. Nagyobb változás szerdán a júliusi termint érte, ami 260 forintot veszített értékéből, alapvetően azonban jellemző maradt az árakra a lötyögés a többi kereskedési napon is. Pénteken a takarmánykukorica júliusi ára 35 200, a decemberi 27 150 forintot ért. Ugyanekkor az augusztusi takarmánybúza 22 700 forintot, a takarmányárpa 22 000 forintot ért.
A bevándorlási hivatal számolatlanul osztja az állampolgárságot Németországban
