Jó ember, mit keres a politikában? Ez a kérdés hangzott el Borisz Tadicsra vonatkoztatva, s aki feltette, az arra is gondolt, hogy lehet-e egy becsületes ember a balkáni politizálásban eredményes. Az új szerb elnök ugyanis abban is kirí környezetéből, hogy nevét semmiféle botránnyal nem lehet összefüggésbe hozni. Dinamikus, integráló személyiség, aki tud kommunikálni és bánni a tömeggel.
Ő az első szerb elnök, aki nem volt tagja a kommunista pártnak, illetve szövetségnek. Vérbeli demokrata, igazi européer. Világnézetét családi gyökerei is meghatározzák, apja ugyanis neves disszidens volt, akit meghurcoltak a szocialista Jugoszláviában.
Borisz Tadics Szarajevóban született 1958-ban, értelmiségi és erősen ellenzéki családban nőtt fel. Iskoláit Belgrádban végezte, pszichológusdiplomáját is ott szerezte. 1997-ben megalakította a Demokráciafejlesztési Intézetet, amelynek ő volt az első igazgatója. Egyetemista kora óta foglalkozik politikával, számos ellenzéki megmozdulásnak is résztvevője volt; a nyolcvanas években le is tartóztatták. 1990-től tagja a Demokrata Pártnak. 2000-ben és 2001-ben távközlési, 2003 márciusától lemondásáig, 2004 áprilisáig védelmi miniszter. Jelenleg az általa megújított Demokrata Párt elnöke, ő követte a meggyilkolt Zoran Djindjicset e poszton.
Brüsszel rossz megállapodást kötött, érkeznek az európai bírálatok
