Emelkedő térítési díjak Szegeden

Haág Zalán
2004. 06. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagymértékű díjemelésről döntött az MSZP–SZDSZ-es többségű szegedi közgyűlés a személyes gondoskodást nyújtó ellátások esetében. Eddig a naptári év végén emelték ezeket a díjakat, most viszont – fél év után – ismét emelik a térítési díjakat. Már tavaly decemberben is a megszokottnál nagyobb mértékű drágulásról döntöttek, ám most további terheket rónak a szociális ellátást igénybe venni kényszerülő lakosságra.
Hűvös László, a Fidesz önkormányzati képviselője lapunknak elmondta: a magát baloldalinak nevező önkormányzati vezetés „jóvoltából” az egy évvel ezelőttivel összehasonlítva az idősotthoni térítési díj 34 százalékkal, az idősotthoni egyszeri hozzájárulás 23–40 százalékkal, míg a szenvedélybetegek étkeztetési díja 37 százalékkal kerül többe, mint tavaly ilyenkor. Hűvös László különösen súlyosnak tartja, hogy drasztikus emeléssel sújtják a – döntés ellen hatékonyan tiltakozni nem tudó – fogyatékos embereket, sérült gyermekeket is: ellátásuk ugyanis 37 százalékkal kerül ezentúl többe, mint egy évvel ezelőtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.