Félidőben a kormány: az ellenzék szerint szószegés, tehetetlenség volt a jellemző

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Dinamikus és lendületes munkát végzett két év alatt a kormány – vallják a tárcák vezetõi, miközben a polgári oldal miniszterei A Medgyessy-kormánynak a ciklus félidejére sikerült ígéreteinek nagy részét teljesítenie, sõt, ahogy Draskovics Tibor pénzügyminiszter fogalmazott: megfeszített munkával pótolni tudták „az elõdök mulasztását”, s „jóléti fordulatot” hajtottak végre. A polgári kabinet vezetõje, Orbán Viktor úgy látja, a szocialista–szabad demokrata kormány megszegte azt a szerzõdést, amellyel a választók 2002-ben pártjaikat felhatalmazták az ország irányítására. Az ellenzék szerint a sodródás és a szinte mániákus önigazolás jellemzi a tárcák teljesítményét, miközben kevés a kézzelfogható eredmény, s a magyar társadalom legtöbb rétege elégedetlen. Összeállításunkban a jelenlegi és a volt kormány tagjai értékelték az elmúlt két év történéseit. Giró-Szász András politológus szerint Medgyessy Péter miniszterelnök félúton-tévúton jár. Török Gábor politológus úgy vélte: eddigi teljesítménye csalódás, politikai gondolkodása és habitusa viszont találkozik a választók jelentõs részének igényeivel. (Egyes esetekben volt államtitkárok és szakpolitikusok nyilatkoztak, mivel az elõzõ kormány idején nem léteztek ilyen tárcák.)

2004. 06. 05. 17:39

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.