A Szolnoktól alig 15 kilométerre lévő településen, Zagyvarékason megdöbbenve hallották a rádióból, hogy falubelijük az Irakban hősi halált halt magyar katona. A Táncsics Mihály úti szülői ház csendes – a szomszédok szerint délelőtt katonák jöttek a feketébe öltözött édesanyáért. A néhány házzal arrébb lakó rokonok nem kívánták gyászukat megosztani a nyilvánossággal, így barátokat, ismerősöket próbáltunk találni a faluban.
A szomszédok rendes, magába zárkózott fiatalembernek ismerték Nagy Richárdot. – Világéletében katonának készült – meséli egyikük –, már évekkel ezelőtt homokkal és kővel töltött hátizsákkal a vállán ment szaladni órák hosszat. – Jó sportoló volt – így a másik –, a maratoni távot is lefutotta. Ez utóbbi férfi szerint a fiú az idegenlégióba vágyott, de aztán mégis magyar profi katonának állt. Amikor osztálykép vagy elsőáldozó-fotó felől érdeklődünk, kiderül, hogy a fiú Szolnokon járt iskolába, ezért a falubelieknek nincs közös képük róla. Mivel késő délutánig az áldozat családja nem tért vissza a faluba, az emberek egymástól kérdezgették, vajon mikor érkezik meg a holttest Irakból, és hol lesz a temetés. A helybéliektől azt is megtudjuk, hogy a katona szülei korán elváltak, így négyéves kora óta édesanyja nevelte őt és egy évvel fiatalabb öcscsét. Richárd nem volt bulizós, kocsmába járó típus, inkább a mezőt járta és télen-nyáron edzette magát.
Az Irakban elhunyt katona legjobb barátjára a Csárda úton találunk rá. A kisírt szemű fiú a ház előtt barátainak mutatja azokat a digitális fényképeket, amelyeket kamerás telefonjával készített Richárdról két nappal a fiú Irakba indulása előtt. A január végi felvételeken vidám fiatalok ölelkeznek, majd külön kép is készült az akkor még tizedesi rangban lévő katonáról. Rác Tamás sms-ben tartotta a kapcsolatot több ezer kilométerre szolgáló barátjával. Mivel Irakban nincs térerő, csak akkor tudtak üzenetet váltani, ha a magyar kontingens katonáit Kuvaitba szólította a kötelesség. Az utolsó üzenet május 4-én jött a fiútól, és ez áll benne: júliusban öt napra hazamegy.
Két ország elkezdte bombázni egymást és a helyzet súlyosbodása várható + fotók
