Gázrobbanásban meghalt egy harmincnyolc éves férfi Szabadszállás alsószőlőki területének egyik tanyáján. A szerencsétlenül járt ember huszonhárom esztendős élettársa ki tudott menekülni az épületből, ő másodfokú égési sérüléseket szenvedett. A vizsgálatok eddigi adatai szerint illegális gázátfejtés közben történt a detonáció – mondta lapunknak Hortobágyi István, a Bács–Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A gázszolgáltató által kihelyezett nagy tartályból a férfi vasárnap át akarta vezetni a gázt kisebb palackokba, amikor az átvitelre szolgáló műanyag cső megsérült. Az áldozat megpróbálta leállítani a műveletet, áramtalanítani szerette volna az átfejtő berendezést, de mire a konnektorhoz nyúlt volna, már késő volt. A tűzoltók több tucat propán-bután gázpalackot találtak a helyszínen. A balesetben elhunyt férfi korábban ugyanilyen eszközök értékesítésével foglalkozott. Élettársa szerepét a cselekményben még nem tisztázták. A rendőrség gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás vétsége miatt folytat nyomozást az ügyben.
Véres támadás egy templomban, a pápa is megszólalt
