időjárás 29°C Klára 2022. augusztus 12.
logo

Korlátozás főszezonban

Gulyás J. Attila
2004.06.28. 23:00

Huszonkét útvonalon módosítja vagy megszünteti somogyi járatait a Kapos Volán Rt., így – mint egy tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott – korlátozásra kell számítaniuk azoknak is, akik eddig a Balaton déli partján autóbusszal közlekedtek. A menetrendváltozás, illetve egyes gazdaságtalannak minősített járatok megszüntetése a Siófok–Balatonföldvár–Fonyód és a Siófok–Fonyód–Marcali vonalon négy-négy járatot érint, s megszűnik két járat a Siófok–Fonyód–Zalakaros–Hévíz útvonalon is.
A július 1-jén életbe lépő korlátozással a Kapos Volán ez évben 35 ezer kilométert takarít meg, melynek csaknem egyharmada a Balaton déli partjára esik. Torma Károly vezérigazgató a gazdasági és közlekedési tárca által is jóváhagyott menetrendváltozást, illetve a 22 járatot érintő döntést tényszerű intézkedésnek nevezte, s azt elsődlegesen a társaság egyre nehezebb gazdasági helyzetével, a balatoni főszezoni utasforgalom kedvezőtlen alakulásával, az utazási igények nagymértékű csökkenésével, s egyes járatok gazdaságtalan üzemeltetésével indokolta. A vezérigazgató egyebek mellett elmondta: a múlt esztendő óta jelentősen romlottak a Kapos Volán eredményei, az idei év első öt hónapjában az autóbusz-közlekedés forgalomcsökkenése meghaladta az egész évre tervezettet. Ez a cégnek 45 millió forint bevételkiesést jelent.
A balatoni üdülőkörzet másik két autóbusz-társaságának vezetőit is megkérdeztük: terveznek-e főszezoni járatmegszüntetést, illetve korlátozást. A Zala Volán Rt. vezérigazgatója, Zalatnai László elmondta: a diákjáratok nyári szünetelése miatt ugyan 50 millió forintos bevételkieséssel számolnak, ám a balatoni járataikat idén nem érinti a takarékosság. Hasonló választ kaptunk a Balaton Volántól is. Szőllősi József vezérigazgató-helyettes elmondta: nem tervezi az üdülési főszezon autóbuszjáratainak ritkítását.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.