Jövőre jelentősen lassul a világgazdasági növekedés üteme, s ebben része lesz az erős kínai növekedésnek, amely várhatóan az évtized végéig magasan tartja, sőt tovább emeli az olajárakat, súlyos koloncot rakva a többi gazdasági erőcentrumra – áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház tegnap kiadott harmadik negyedévi globális előrejelzésében.
A Gazdasági és Üzleti Kutatások Központja (CEBR) nevű londoni előrejelző műhely jelentése szerint a kínai kereslet szította olajdrágulás tartós jelenség marad a 2008-ig terjedő előrejelzési időszak végéig – közölte a távirati iroda. A kínai gazdaság növekedési ütemére a cég szerint a hatósági visszafogó intézkedések legfeljebb annyi hatással lehetnek, hogy a teljesítmény bővülése a múlt télen tapasztalt, valamivel évi tíz százalék alatti csúcsról az idén télen hét százalék körüli szintre lassul, de 2005-ben az átlagos évi GDP-növekedés még mindig el fogja érni a nyolc százalékot Kínában.
A CEBR – nem kis részben a kínai növekedés támasztotta kereslet miatt – az olajárak további növekedését jósolja 2008-ig. A londoni elemzőközpont szerint az idén 35,40 dollár lesz az olaj ára.
Nigel Farage pártja a legnépszerűbb a brit keresztények körében
