Lapunk értesülése szerint ma kezdődik a tárgyalása a bíróságon annak a kehidai Széchenyi-terves ügynek, amelynek következtében a beruházó pert indított a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) ellen. Mint megírtuk, az Orbán-kormány idején étterem és apartmanház építésére nyert állami támogatást a Kehida Gold Kft. A pályázaton megítélt 22,5 millió forint felét előfinanszírozásként folyósították a cég számára, a fennmaradó hányadot pedig a beruházás elkészülte után várták. Mindhiába, ugyanis a pályázati szerződésben rögzített időpontnál négy nappal hamarabb elkezdett munka miatt a gazdasági tárca megvonta a támogatást. Egyben kötelezte a céget, hogy az elnyert pénzből a már átutalt összeget és annak banki kamatait a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő – az akkori árfolyam szerint 25 százalékos – kamatfelárral együtt fizesse vissza. A fennmaradó rész átutalását viszont letiltotta a GKM.
Brüsszel rossz megállapodást kötött, érkeznek az európai bírálatok
