Sem a hely, sem az alkotás nem méltó Tarasz Sevcsenkóhoz – mondta el lapunknak Hartyányi Jaroszláva, az Országos Ukrán Önkormányzat elnöke, miután vihart kavart a nemzeti hősként számon tartott ukrán költőt ábrázoló műalkotás. Mint arról beszámoltunk, az eredeti tervek szerint kedden, Volodimir Litvin ukrán házelnök látogatásával egy időben avatták volna fel Budapesten Marosits István szobrát, amelynek talapzata azonban végül üresen maradt. „Láttuk Tarasz Sevcsenko számos portréját, de a szoborról egy idegen arc nézett vissza” – fejtette ki az elnök aszszony, akinek elmondása szerint a szobor ügye világszerte kiváltotta az ukrán diaszpóra felháborodását. A közösség vezetője értetlenségének adott hangot, amiért a főváros nem engedélyezte, hogy az ukrán kulturális miniszter által felajánlott szobor kerüljön felállításra. „Mikor megláttuk ezt a borzalmat, azt mondtuk, inkább megvásároljuk, csak nehogy felállításra kerüljön” – emlékezett vissza Hartyányi Jaroszláva, aki a jövőről szólva elmondta: nemzetközi pályázat kiírását kérik a fővárosi önkormányzattól, mely után az adományok révén méltó emléket állíthatnak hősüknek.

Orbán Viktor: Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen