Németországban az idén áprilisban lényegesen több megrendelést kapott az ipar – tette közzé tegnap a német gazdasági minisztérium. A külföldi megrendelések 3,8 százalékkal, a belföldiek 1,2 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest. Márciusban 0,3 százalékkal csökkentek a megrendelések. (MTI)
A kiskereskedelmi forgalom az euróövezet országaiban 1,3 százalékkal nőtt idén áprilisban márciushoz képest, és egy százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tette közzé az EU statisztikai hivatala.
Az adatok jelentősen meghaladják a várt mértéket, és arra utalnak, hogy az első negyedév növekedése után a másodikban tovább nőttek a fogyasztói kiadások. (MTI)
Oroszország 2005-ben teljes jogú tagja lehet a Kereskedelmi Világszervezetnek, a WTO-nak – jelentette ki Alekszander Zsukov miniszterelnök-helyettes egy moszkvai üzleti találkozón. Zsukov szólt arról is, hogy az orosz kormány az Európai Unióval május 21-én kötött kétoldalú kereskedelmi megállapodás értelmében fokozatosan emeli a belföldi energiaárakat. (MTI)
A farmerruhákat gyártó Levi Strauss két spanyolországi gyártelepét bezárja, hogy csökkentse a költségeket. E döntésre a magyarországi gyártóteleppel is rendelkező San Franciscó-i céget a hét év óta visszaeső eladások kényszerítik. Az év harmadik negyedévében zárják be a Bonmatiban és Olvegában lévő telepeket és felszámolnak 453 munkahelyet, mivel nem tudják elviselni a kelet-európai gyártási költségek dupláját kitevő spanyolországi költségeket. (MTI)
A német közszolgáltató RWE AG és a szintén német bányászati, vegyipari és energetikai csoport, a RAG megállapodást kötött elektromos erőműveik szorosabb együttműködéséről. Az RWE Németország legnagyobb széntüzelésű erőművét működteti; ezt pótolhatja ki a RAG széntüzelésű erőműve, a Steag. A társaságok által kiadott közlemény azt hangsúlyozza, hogy fenntartják eddigi kapcsolatukat az elektromos áram termelésében, és együttműködnek a jövőben tervezett széntüzelésű erőművek megépítésében. (MTI)

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról