Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetEgészségügy: elvetett reformterv Tegnap sem mentek el a kormánypártok képviselői a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal ülésére. A Mádl Ferenc államfő által összehívott fórum első munkaértekezletén a résztvevők határozatot fogadtak el arról, hogy elutasítják a szaktárca reformjavaslatát. Szorgalmazták azt is, hogy a kormány kössön középtávú megállapodást a gyógyszergyártókkal az árakról úgy, hogy a lakosság terhei ne nőjenek. (MN) Emelkedik az olaj ára A hét végi szaúd-arábiai események hatására a londoni nemzetközi olajtőzsdén több mint egy dollárral emelkedett a nyersanyag ára, s elérte a hordónkénti 37 dollár 65 centet. A Magyar Rádió Krónika című műsorában elhangzottak szerint a szingapúri börzén már 40 dollár 58 centen jegyezték ma a kőolajat. Az újabb áremelkedés annak is köszönhető, hogy kétséges, az OPEC valóban a kitermelés növelése mellett dönt-e. (MN) Belgium is szavaz? Brüsszel. Belgiumban is népszavazást írhatnak ki az EU alkotmányának ratifikálásáról – ezt jelezte egy interjúban a belga kormányfő. Guy Verhofstadt szerint az európai integráció egyre inkább a nemzeti politika részévé, alakítójává válik, s így a lakosságnak joga van véleményt mondania róla. Ezért ő támogatja egy népszavazás kiírását, amit valószínűleg kora ősszel tartanának – feltéve, ha az EU júniusi csúcsértekezletén valóban megszületik az egyezség az alapokmányról. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















