Alkotmánybírósághoz fordult az államfő
Mádl Ferenc előzetes alkotmányossági vizsgálatot kért a
települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvény ügyében az Alkotmánybíróságtól. A köztársasági elnök álláspontja szerint a kistérségi társulásokkal kapcsolatban kormányrendeletben szabályozott kérdések közvetlenül érintik a települési önkormányzatok alapjogait, korlátozzák a társulási jogukat. (MTI)
Újlipótváros díszei
Fenyő Miklós zenészt, Horn Gyula volt miniszterelnököt és Léner Péter színházigazgatót avatta díszpolgárává a budapesti XIII. kerület. Az elismerés azoknak adományozható, akik életútjuk során kimagasló munkásságukkal hozzájárultak a XIII. kerület fejlődéséhez, és tevékenységükkel öregbítették annak hírnevét. (MTI)
MDF: elégtelen az oktatási tárcának
Az oktatási tárca eddigi irányításáért egyes osztályzatot, diáknyelven szekundát érdemel a miniszter – közölte keddi közleményében Lezsák Sándor. Az MDF országgyűlési képviselője szerint „az ultraliberális és fiskális szemlélet szétzilálta a magyar iskolarendszert, bizonytalanság jellemzi ma az oktató-nevelő munka valamennyi szintjét”. Az ígéretek ellenére a kormányzati ciklus közepén sem ingyenes még a tankönyv – hívta fel a figyelmet az ellenzéki politikus. (Sz. D.)
Egyre több tanár munka nélkül
Megduplázódott az utóbbi években az állástalan tanárok száma Budapesten a Fővárosi Munkaügyi Központ adatai szerint. Három-négy év alatt jelentősen nőtt a munkanélküli bölcsész végzettségűek száma, de a közgazdászok és jogászok között is egyre több olyan van, aki nem talál magának munkahelyet. (Sz. D.)
Gyurcsány optimista
Magyarországon a kábítószerhelyzet gondos figyelemre érdemes, de semmiképpen sem tragikus – mondta az ifjúsági miniszter. Gyurcsány Ferenc szerint meghozta eredményét a két éve megváltoztatott jogi szabályozás, mely szerint a fogyasztás önmagában nem tekinthető büntetőjogi cselekménynek. (MTI)
Katolikus kitüntetés
Pro Ecclesia Hungariae-díjat adományozott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Kálmán Orsolyának, a Szociális Testvérek Társasága tagjának. Az elismerést Seregély István egri érsek, az MKPK elnöke tegnap adta át Budapesten. (MTI)

Fontos változást jelentett be a BKK a 3-as villamossal kapcsolatban