Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetBepereli az államot három falu Három Vas megyei falu – Rádóckölked, Nagykölked és Harasztifalu – be akarja perelni a magyar államot, mert egy kormányhatározat kizárja a kétezer főnél kisebb településeket a szennyvízkezelési pályázatokból. A falvakban hatszázötvenen élnek, a szabályozás miatt viszont nem juthatnak hozzá az erre a célra felhasználható uniós támogatásokhoz. A csatornázás 370 millió forintba kerülne, a községek, a megalakult közműtársulások húsz százalék önrészt vállalnak. (MN) Bizalmi szavazást kért a cseh kormány Bizalmi szavazást kér magáról a jövő héten a parlamentben a hárompárti cseh kormány. Ezt Vladimír Spidla kormányfő jelentette be azt követően, hogy a Cseh Szociáldemokrata Párt országos vezetőségének ülésén sikerült megvédenie elnöki pozícióját. A legerősebb kormánypárt megyei szervezeteinek egy része a kudarccal végződött európai parlamenti választás után Spidla távozását követeli. (MTI) A köztársasági elnök ma határoz A köztársasági elnök ma dönt arról, hogy aláírja-e a gyógyszerárak befagyasztását lehetővé tévő törvénymódosítást. A gyógyszergyártók csütörtökön levélben kérték Mádl Ferencet, hogy ne írja alá a jogszabályt. (MN) Dunai Repülőgépgyár Helyreigazítás a 3. oldalon
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















