Szaúd-Arábia: tovább tombol az erőszak

MTI
2004. 06. 03. 9:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak tegnap egy gépkocsira a szaúd-arábiai fővárosban, Rijádban, egy olyan lakótelepen, amelyen amerikai katonai tanácsadók is laknak. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat magára vállalta az akciót, az áldozatokról azonban egymásnak ellentmondó jelentések érkeztek.
A kézi lőfegyverekkel megtámadott gépjárműben hárman ültek, köztük legalább egy amerikai. Az első jelentések szerint senki sem sérült meg a járműben ülők közül. Ugyancsak tegnap a szaúdi biztonsági erők végeztek az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet két feltételezett tagjával. A hatóságok hosszas üldözés után lőtték le a két felfegyverzett gyanúsítottat Szaúd-Arábia nyugati részén, a Mekka város körüli hegyvidéken – jelentette a dubaji központú al-Arabíja televízió. A jelentés szerint a most lelőtt személyeket a legveszélyesebb szaúd-arábiai terroristák között tartották számon, a hatóságok már régóta keresték őket.
Emlékezetes, a hét végén huszonketten haltak meg a szaúd-arábiai Hobarban, ahol az al-Kaida feltételezett tagjai többtucatnyi külföldit ejtettek túszul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.