Jelentős mértékben visszaesett a mezőgazdasági biztosítások száma. Szakértők szerint ennek az az oka, hogy tavaly októberben az agrártárca e célra folyósított támogatása elfogyott. Az idei költségvetésben – a megszorítások miatt – már nem is biztosítottak forrást az állatállomány és a mezőgazdasági termények védelmére köthető biztosításokra. Ennek következtében a mezőgazdasági biztosítási piac tavalyi, 20 milliárd forintos díjbevétele hatmilliárdra zuhan. A gazdák pedig segítség, támasz nélkül maradtak, holott a mezőgazdaság a károktól leginkább veszélyeztetett terület. Ráadásul a gazdák ilyen irányú támogatását – a biztosítási díj egy részének szubvencionálását – az Európai Unió is engedélyezi. A megszorítón költségvetés nemcsak a növénytermesztőket, hanem az állattartókat is sújtja. Leginkább utóbbiakat, hiszen a növénytermesztők inkább az elemi csapásoktól tarthatnak, ám ezekre nem lehet biztosítást kötni. Az aszály-, vagy belvízkárokat az állam szokta megtéríteni – gyakran csak részben. Így a káresemények következtében ellehetetlenülő gazdák nem számíthatnak másra, mint kedvező időjárásra. Erre azonban az elmúlt években szinte
nem volt példa. Szakértők évek óta szorgalmazzák, hogy az államnak, a biztosítóknak és a gazdáknak egy katasztrófaalapot kellene létrehozniuk. Úgy tűnik azonban, ebből a közeljövőben sem lesz semmi, hiszen ehhez az állami akarat szükséges, az meg hiányzik. Ismeretes, korábban a biztosítási díj 30 százalékát vállalta át az állam, míg a gazdáknak a fennmaradó 70 százalékot kelett állniuk. Sőt, bizonyos esetekben még ezt sem kellett mindig teljes egészében leróniuk, gyakran csak a díj 40 százalékát kellett kifizetniük.
A kedvező feltételeknek köszönhetően a piac az elmúlt években dinamikusan bővült, s a négy évvel ezelőtti nyolcmilliárdos forgalom tavaly már húszmilliárdra nőtt.
magyarorszag-segitseg-ukrajna-gaz
