A nemzetközi gyakorlatban szokásos, méltányos pert ígért Szaddám Huszein ügyében a különleges iraki törvényszék vezetője, mondván, az eljárás azokat „a nagyon szigorú jogi normákat” fogja követni, amelyeket a délszláv háborús bűnösök felelősségre vonására létrehozott hágai törvényszék is alkalmaz. Szálem Csalabi a BBC-nek nyilatkozva visszautasította azokat a véleményeket, hogy Szaddám Huszeint is – Szlobodan Milosevics volt szerb vezetőhöz hasonlóan – nemzetközi bíróság elé kell állítani a pártatlanság biztosítása végett. Az iraki törvényszéki vezető úgy vélte, az iraki nép „a sajátjának érzi ezt az ügyet, függetlenül attól, hogy a nemzetközi közösség mit gondol”.
A volt iraki elnök húszfős ügyvédi stábjának egyik tagja azonban azt mondta: az a tény, hogy a pert Irakban tartják, lehetetlenné teszi a méltányos jogi eljárást. Dominique Grisay szerint a Huszein ellen felhozott vádak – például az emberiség elleni bűncselekmény – tipikusan nemzetközi, és nem nemzeti jog által szabályozott kategóriába esnek, így nemzetközi törvényszéki eljárás lenne csak elfogadható.
Egy iraki szakértő, Haszem Csibli szerint egyébként csak a per előkészítése is eltarthat akár fél évig, mindez azonban nem jelenti azt, hogy „az iraki igazságszolgáltatás felkészületlen lenne az eljárás lefolytatásához”.
Szaddám Huszein volt iraki elnök mielőbbi kivégzését követelte egyébként Muktada asz-Szadr egyik bizalmasa is. Úgy vélekedett: annyira nyilvánvalóak Szaddám Huszein bűnei, hogy tulajdonképpen nem is lenne szükség bírói eljárásra. A radikális iraki síita vezető csapata, a Mahdi hadserege tanúsította eddig a legszervezettebb katonai ellenállást a megszállókkal szemben.
Mindezzel párhuzamosan a nemzetközi sajtó is kiemelt helyen foglalkozik a volt iraki elnök ellen indult per részleteivel. A bécsi Kurier szerint rossz előjelnek tekinthető, hogy az eljárás nem egészen korrekt módon kezdődött meg, mivel nem volt jelen védő a volt iraki elnök első meghallgatásán. Az al-Kudsz Al arabi című arab lap ugyanakkor arról számolt be, hogy hamarosan a volt elnököt képviselő jogászok egy újabb csoportja is Irakba érkezik, a La Repubblica olasz liberális napilap pedig azt emelte ki, hogy a diktátor valóságos kihívást intézett bíráihoz azzal, hogy magát változatlanul iraki államfőnek tekinti, s George Bush amerikai elnököt tartja bűnözőnek.
A per számos részletét fedi mindeközben még homály, hiszen nem tudni, hol vezették Bagdadban első ízben bírái elé a megbukatott diktátort. A vádirat felolvasása ugyancsak nem hallatszott a közvetítésekben, s a felvételeket előbb gondosan ellenőrizték, mielőtt nyilvánosságra hozták volna őket.
Magyarország segítette ki Ukrajnát
