Rosszul adjuk el magunkat a külföldi befektetőknek, mert nem sikerül kialakítani magunkról egy olyan dinamikus és erőteljes gazdaság képét, amely képes kedvező feltételeket nyújtani a vállalatoknak – jelentette ki tegnap Draskovics Tibor a külgazdasági attasék és az ITDH Kereskedelmi Szolgálat kétnapos konferenciáján. A pénzügyminiszter a klasszikus kereskedelemfejlesztés mellett az új befektetések mielőbbi megszerzését nevezte a külpiaci szervezet legfontosabb feladatának. Az ország versenyképességét is javítja, ha csökken az államháztartás hiánya – hangsúlyozta Draskovics, hozzátéve: nem normális dolog, hogy jelenleg a bruttó hazai össztermék 50 százalékát központosítja és osztja el újra a költségvetés. A pénzügyminiszter a befektetések szempontjából pozitív példaként említette Írországot, ahol a központosítás aránya alig 40 százalékot tesz ki. Draskovics sürgetése mögött minden bizonnyal a hazánkba áramló külföldi működő tőke nem megfelelő alakulása áll, valamint az, hogy a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint az utóbbi hónapokban nagymértékben megugrott a Magyarországon működő, külföldi tulajdonú cégek profitkivitele.
A konferencián szintén felszólaló Réthy Imre, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára kiemelte: a tárca számításai alapján az idén részvény, egyéb részesedés és újra befektetett jövedelem formájában 3,5 milliárd euró értékű befektetés valósulhat meg. Az államtitkár szerint a gazdasági tárca jelenleg több mint húsz vállalattal folytat tárgyalásokat a következő évekre tervezett projekteket illetően, ugyanakkor a nagy beruházók magyarországi befektetésének egyik korlátját jelenti a szakképzett munkaerő hiánya.
Fontos bejelentést tett a Ferrari, Hamilton mást várt
