A spanyol csapat végül a 82. perc után három Arda Güler-szöglet után is gólt szerezve fordított. A török játékos ugyanúgy 3-1-es hátrányban állt be, mint a hajrábeli három gólszerző közül Endrick és Carlos Espí.
Vinícius reagált a súlyos eltiltásra
Bár közvetlenül nem fogta erre a gyengébb játékát, Vinícius kritizálta a La Liga versenybizottságát, amiért épp a Real Madrid BL-meccse előtti órákban hozta nyilvánosságra a négymeccses eltiltását. A brazil az eljárás mellett magát az ítéletet és a spanyol játékvezetők felfogását is kritizálta.
– Ott volt az egész napjuk, hogy kiszabják az eltiltást, de csak akkor szereztem róla tudomást, amikor megérkeztem a stadionba – panaszolta Vinícius, aki szerint a La Ligától nem kapott tájékoztatást az új szabályról, hogy az ellenfél hajának meghúzásáért piros lap jár.
Soha nem követtem erőszakos durvaságot más játékos ellen. Velem szemben sokat szabálytalankodnak, én ilyenkor is mindig elégnek tartom a sárga lapot.
Nem értem a játékvezetőket: 500 ellenem elkövetett szabálytalanságért öt piros lapot adtak, mindig Vini kapja a sárgákat. Meg kell védenünk a különleges játékosokat, mint Lamine Yamal a Barcelonában vagy Julián Álvarez az Atléticóban.
























