Elszigetelt Izrael

Régi közhely az iszlám világban, hogy az amerikai és az izraeli állami politika voltaképpen egyazon akarat kétfajta megnyilvánulása. A valóság ennél árnyaltabb, de a két ország közötti különleges kapcsolatokra számtalan példát említhetnénk. A mindenkori amerikai ENSZ-képviselő évtizedek óta megvétózza az Izraelt bíráló határozatokat, a kicsiny közel-keleti államot pedig lényegében az amerikai adófizetők pénzéből tartják fenn. Most úgy látszik, Tel-Aviv abban is idomul pártfogójához, hogy fenntartja magának a tévedhetetlenség jogát, és semmibe veszi a nemzetközi közösség akaratát.
A megszállt területeken felépített biztonsági kerítéssel a Saron-kormány minden kétséget kizáróan többszörösen is törvényt sért. Semmibe veszi a nemzetközi jogot, lesöpri az asztalról a hágai Nemzetközi Bíróság és az ENSZ megrovó határozatát, és végül, de nem utolsósorban lenullázza az emberi együttélés legalapvetőbb szabályát, a különbözőség elfogadását. A jelenlegi izraeli kormány mélységesen hisz a kollektív bűnösségben, hiszen a palesztinokat pusztán születésük jogán, egyöntetűen veszélyesnek tartja saját biztonságára. Ha nem így lenne, az apartheidpolitikát megtestesítő fal helyett bizalomerősítő intézkedésekkel üzenne a másik közösségnek. A fal építését elmarasztaló ENSZ-határozat után a Saron-kormány egyik tanácsadója figyelemre méltó kijelentésre ragadtatta magát. Raanan Giszin a „többség zsarnokságának” nevezte a világszervezet közgyűlési határozatát. Idáig fajult a helyzet. Jichák Rabin kinyújtott keze, Ehud Barak hajlandósága a megszállt területek feladására, Simon Peresz ésszerű mérlegelése immáron a múlté. Aki nincs velünk, az „többségi zsarnok”. Az ENSZ közgyűlése is az, hiszen százötven igenlő szavazattal – nem mellesleg a magyar álláspontot is magába foglaló egységes európai fellépéssel – fogadta el határozatát, hat nemleges szavazat és tíz tartózkodás ellenében. Százötven „többségi zsarnok” tizenhat igaz ellenében?
Ha a világ ezen az elven működne, akkor ismét a totalitárius logika uralná mindennapjainkat. A többség akarata helyett a kisebbségi ellenvélemény működtetne mindent, és csakis azon az alapon, hogy a kisebbség önhatalmúlag a tudás birtokosának nevezi magát. Nem lenne jó ilyen világban élni.
Az már csak hab a tortán, hogy magába fordulás helyett a szélsőjobboldali Saron-kormány ellentámadásba ment át. Azonnal megnevezte az ENSZ-szavazás fő felelősét, Franciaországot, amelyről azért jegyezzük meg, hogy az iraki hadjárattal és a közel-keleti helyzettel kapcsolatban a legkövetkezetesebb magatartást tanúsítja. Korábban általános megdöbbenésre Saron felszólította a franciaországi zsidókat, hogy haladéktalanul vándoroljanak ki Izraelbe. A „többség zsarnoksága” ezúttal is érvényesült: szerte a nagyvilágon elítélték a miniszterelnöki szózatot, még az izraeli Háárec napilap is úgy vélte, hogy az efféle megnyilvánulások csak ártanak a világ zsidóságának. Az utóbbi időben nagy viták zajlottak arról, hogy antiszemitizmusnak minősül-e, ha valaki kritikai megjegyzésekkel illeti az izraeli állami politikát. Nos, a kicsiny Új-Zéland már döntött: nemcsak kritizált, de meg is szakította magas szintű diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Efféle ügyek még a közelmúltban is elképzelhetetlenek voltak.
Az utóbbi napok eseménytörténete azt jelzi, hogy a zsidó állam egyre jobban elszigetelődik a világban. Annál sajnálatosabb mindez, hiszen a közel-keleti rendezésnek éppen a béke iránt elkötelezett izraeli kormány lehetne a motorja. Feltéve persze, ha a felek közötti viszonyt a kisebbségi zsarnokság helyett az egyenlő felek együttműködése élteti.