Már 280 ezer hektáron tombol az Alaszkában napok óta terjedő erdőtűz – jelentette az AP. A hét végén megeredt az eső, ami némiképp lassítja a Fairbankstől északra és délre, villámcsapás nyomán több helyütt felcsapó lángok terjedését, de a tűzoltók szerint nem esett annyi, hogy az egy héttel ezelőtt evakuált helybéliek visszatérhessenek. Csaknem háromszáz otthon lakói és tizenkét ipari üzem dolgozói kényszerültek elmenekülni a csapás elől. Hatvan tűzfészket kellene felszámolni. Egyelőre csak a fenyegetett térség tizenöt százalékán sikerült visszaszorítani a tüzet, bár tegnap óta a nemzeti gárda két helikopterrel és egy vízszállító repülővel is segít az oltásban.
Alaszkában az idén már 333 esetben ütött ki erdőtűz, s 1,7 millió hektáron pusztítottak a lángok.
Arizonában is nagy területen tarol az erdőtűz, kiterjedése a hét végére elérte a 3500 hektárt. A lángok már alig másfél kilométerre vannak a Tucson közelében lévő csillagászati obszervatóriumtól, ahol a világ egyik legnagyobb távcsöve fürkészi az eget. A lángoló erdők öt százalékán ura a helyzetnek a tűzoltóság.
Facebook, Apple, Amazone – elhagyhatják Európát Brüsszel miatt?
