Játék a szavakkal

Colin Powell amerikai külügyminiszter és Kofi Annan ENSZ-főtitkár szudáni vizitje következtében az elfeledett Szudán ismét a figyelem középpontjába került. Washington legutóbb talán 1998-ban érdeklődött ennyire a hatalmas afrikai ország iránt: akkoriban épp egy vegyifegyver-gyártó központnak vélt szudáni létesítmény került a támadásra programozott amerikai robotrepülőgépek célkeresztjébe.
S talán pont a történtek miatt lenne hiba azt feltételezni, hogy Szudán kizárólag humanitárius megfontolások miatt vált érdekessé Washingtonban. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy az afrikai országban egymilliónál is több ember kényszerült már elhagyni otthonát, s csak az elmúlt másfél évben mintegy harmincezren estek a kartúmi kormány kegyeltjei közé tartozó milíciák pusztításának áldozatául. Az események előtt politikai támogatás híján jórészt tehetetlenül álló segélyszervezetek pedig arra figyelmeztetnek, hogy ami Ruandában tíz éve történt, az az erőszak sújtotta szudáni Darfúr térségében még súlyosabb véráldozattal ismétlődhet meg. S bár becsléseik szerint a mozlim, de nem arab lakosságból több százezren vannak továbbra is közvetlen életveszélyben, Powell tanulmányi kirándulása végén azt szűrte le, hogy a helyzet, bár katasztrofális, jogi értelemben vett népirtás nem tapasztalható.
Játék a szavakkal – vélhetik sokan, a háttérben azonban minden bizonnyal komoly puhatolózás folyik. Powell szudáni tárgyalópartnerei a jelek szerint épphogy a terveikben nem szereplő fekete lakosság elpusztításában érdekeltek, a nyomorgó ország gazdag kőolajkészletének valamikori kiaknázásához azonban ez az érdekkapcsolat is jól jöhet. Ha pedig Kartúm mégsem mutatkozik engedelmesnek, a terrorizmus vagy a „népirtás” még mindig bármikor elővehető a pakliból.