Megszületett a szakértői vizsgálatok első eredménye a párizsi Charles de Gaulle reptér 2E terminálján történt májusi katasztrófa feltételezett okáról. Hat héttel ezelőtt a francia főváros legnagyobb légikikötőjének nemrég épült, ultramodern átjárófolyosója omlott be, és két kínai, egy cseh és egy pakisztáni utas a romok alatt lelte halálát. Miként hírül adtuk, a francia közlekedési miniszter által megrendelt jelentésben az áll, hogy a fém tartóoszlopok lyukasztották át a tető kagyló alakú betonját, és ez vezethetett az épület részleges öszszeomlásához. Azonban a szakértők még nem igazolták határozottan az első feltételezéseket, miszerint tervezési vagy konstrukciós hiba okozta a balesetet. Valószínűtlennek tartják, hogy a terminál más helyein is előfordulhat hasonló hiba. Azonban ha ez mégis bebizonyosodna, akkor le kellene rombolni az egész 750 millió eurós költségvetéssel épült folyosórendszert – jelentette az AFP.
A májusi baleset miatt 15 százalékkal csökkent a légikikötő kapacitása, és a helyzet augusztusra kaotikussá válhat, mivel a nyári csúcsszezonban növekszik majd a forgalom.
Univerzum: olyan titokzatos objektumot fedeztek fel, ami dacol a fizika törvényeivel
