Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetVeszélyben a főiskola Megsemmisítette a beregszászi városi bíróság a helyi tanács korábbi határozatát, amelynek értelmében az egykori törvényszéki palota a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tulajdonába került. A bíróság a döntést az egyetem bevonása nélkül hozta meg. „Minden lehetséges jogi lépést megteszünk annak érdekében, hogy a mienk maradjon az épület, hiszen anélkül ellehetetlenülnénk” – mondta Orosz Ildikó, az intézmény elnöke, aki állítja: a városi tanács lépései egyértelműen politikai indíttatásúak. (T. Zs.) Távozik Terták és Cserés a PM-ből Terták Elemér közigazgatási államtitkár és Cserés Ákos helyettes államtitkár augusztus 1-jével való felmentését kezdeményezte tegnap Draskovics Tibor pénzügyminiszter a miniszterelnöknél. A közigazgatási államtitkári teendőket az új államtitkár kinevezéséig Várfalvi István helyettes államtitkár látja el. Cserés posztja átszervezés miatt szűnik meg. A miniszterelnök a javaslattal egyetértett. (Cs. A.) Francia népszavazás Jacques Chirac francia államfő tegnap bejelentette, hogy országában a jövő év második felében népszavazást rendeznek az Európai Unió minap elfogadott alkotmányos szerződéséről. Ezzel a bejelentéssel immáron kilencre emelkedett azon országoknak a száma, amelyek referendumon kérik ki a lakosság véleményét az alaptörvényről. (MN)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

















