Röviden

MTI - Munkatársunktól
2004. 07. 07. 18:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kevesebb vonal
Magyarországon
Májusban háromezerrel csökkent az azt megelőző hónaphoz képest a bekapcsolt fővonalak száma. A Nemzeti Hírközlési Hatóság 3 millió 589 ezer 731 vezetékes fővonalat tartott nyilván országosan a vizsgált időszakban, 100 lakosra 35,52 fővonal jutott. A kezdeményezett hívások átlagos időtartama 2,99 perc volt, az egy fővonalra jutó átlagos időtartam – az internetforgalommal együtt – az előző havi 232,8 percről 230,4 percre csökkent. (MTI)

Megjelent
a forrástérkép
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) megjelentette a vállalkozóknak szóló idei pályázatokat összegző forrástérkép kiadványt nyomtatott és CD formában, s ezek az információk olvashatók a tárca honlapján is – közölte Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. Elmondta: az uniós forrás felhasználására meghirdetett gazdasági versenyképességi operatív program felhívásaira eddig 4800 pályázat érkezett, és eddig 500 pályázót értesítettek az eredményről. (H. E.)

A SAPARD még
nem zárult le
Több mint 45 milliárd forint SAPARD-támogatás kifizetésére kötöttek eddig szerződést vagy vállaltak kötelezettséget, ez a keret 83 százaléka, de a fennmaradó részt is lekötik augusztus végéig – ismertette Nyújtó Ferenc, az FVM helyettes államtitkára. Németh Imre, a tárca vezetője hangsúlyozta: még nem zárult le a SAPARD, de már fogadhatják az agrár- és vidékfejlesztési operatív programra is a pályázatokat. (MTI)

Pénz a „kicsiknek”
A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. az idén eddig 300 millió forint összegű fejlesztési tőkét fektetett be kis- és a közepes cégekbe, amivel a társaság befektetéseinek értéke 1,052 milliárd forintra emelkedett – mondta Arató Krisztina vezérigazgató. Az idei 50 megkeresésből nyolc esetben lett befektetés, öt-hat ügy még függőben van – tette hozzá. (MTI)

Bővít az Ericsson
Az Ericsson bővíti magyarországi, fejlett technológiákkal foglalkozó szolgáltatóközpontját, s hosszabb távon a jelenlegi harminccal szemben több mint száz szakembert foglalkoztat majd ott – közölte Staffan Pehrson, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója tegnap. A központ a legfejlettebb távközlési technológiákkal kapcsolatban végez kutatásokat. (MTI)

Bírságolt a PSZÁF
Bennfentes személy bejelentési és közzétételi kötelezettségének elmulasztása miatt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 400 ezer forintra bírságolta Pintér Sándort, az OTP Bank Rt. felügyelőbizottságának tagját, a bankra kirótt bírság 1,5 millió forint. A Magyar Tőkepiacban közzétett tájékoztatás szerint Pintér Sándor mulasztását a felügyelet két esetben állapította meg, tavaly augusztusban és az idén februárban OTP-részvényekre kötött tőzsdei ügyletekkel összefüggésben. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.