A Malév Rt. weboldala júliustól utazási portálként működik. A légitársaság tavaly december 22-én indította el internetes jegyértékesítési rendszerét, amely eddig 440 millió forint bevételt eredményezett, az e-business projekt első fázisának költségei öt hónap alatt megtérültek – közölte tegnap sajtótájékoztatón Nemes Ervin, a Malév Rt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.
A Malév az internetes értékesítést jelentős késéssel kezdte meg egyes piaci versenytársakhoz képest, a társaság vezetői szerint nyolc-tíz éves lemaradást kell behozniuk ezen a területen. Az on-line jegyeladás egyébként nemcsak egyszerűbb, de lényegesen olcsóbb a légitársaságoknak: egy-egy Malév-jegy önköltsége lényegesen alacsonyabb internetes eladás esetén, mint utazási irodán vagy Malév-irodán keresztüli értékesítéskor.
Selmeci Péter, az e-business projekt vezetője elmondta: a saját magyarországi jegyeladás 15 százaléka, az összes hazai eladás 3,2 százaléka származik on-line értékesítésből, az utasok a budapestin kívül leginkább a nyugat-európai Malév-járatokra foglalnak jegyet interneten keresztül. Jelenleg négy kiindulóállomásról – Budapest, Párizs, London, Stockholm – foglalhatók repülőjegyek, a hálózat szeptembertől tovább bővül. A Malév csatlakozik a Sky Team szövetséghez, ezért átalakítja központi helyfoglalási rendszerét. A beruházás 250 millió forintjába kerül a cégnek.
Kampányt indítottak a közösségi médiában a holokauszt-tagadás elleni küzdelem részeként
