Teljességgel megértjük a régió fejlesztéséért, a térség felzárkóztatásáért érzett felelősségét, azonban az ön által is ismert védelmi felülvizsgálat során mi elsődlegesen katonai-szakmai szempontokra alapozva hoztuk meg döntéseinket. Sajnálattal tájékoztatom, hogy ezek alapján továbbra sem látunk lehetőséget a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség részvételére a bázisrepülőtér vegyes hasznosításában – áll abban a levélben, amelyet a minap kapott kézhez Kaposvár polgármestere.
Szita Károly május végén levélben fordult Medgyessy Péterhez, és azt kérte a miniszterelnöktől: ne szüntesse meg a kormány a taszári katonai repülőteret, ne számolja fel a repteret kiszolgáló alakulatot, és támogassa a légikikötő kettős, katonai-polgári hasznosítására irányuló törekvéseket. A polgármester hajthatatlan abban az elhatározásában, hogy Taszárt a dél-dunántúli régió meghatározó logisztikai bázisává fejlessze. A politikus utolsó próbálkozásként most a megye MSZP-s országgyűlési képviselőihez fordul, és azt kéri tőlük: tartsák be ígéretüket, és tegyenek meg mindent a bázis megmentéséért.
Juhász nemet mondott
Utolsó próbálkozásként Somogy megye kormánypárti országgyűlési képviselőihez fordul Kaposvár polgármestere, Szita Károly, miután Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a minap nemet mondott a taszári repülőtér kettős, katonai-polgári működtetésének támogatására.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!