(mi a szakértés…)

Én nem tudom, szakértelem nélkül milyen lenne a világ, hiszen még így is, tele szakértővel és vérprofival, elég nagy bajokkal küszködik.
Kik is tulajdonképpen a szakértők? Jól képzett és tapasztalt specialisták, akik a saját részterületükön képesek hibátlan döntésekre és cselekvésre. (A kiveszőfélben lévő polihisztor olyan szakértő, aki számos dologhoz ért.) A politikus, mivel tevékenysége szerteágazó és felettébb bonyolult, általában nem specialista, így a legkülönbözőbb kérdésekben tanácsadók segítségére szorul. A tanácsadó olyasmi, mint a bába, legalábbis abban az értelemben, hogy sok bába közt elvész a gyermek. Ettől függetlenül tanácsadónak lenni felettébb elegáns és hasznos dolog, így aztán semmi csodálnivaló nincs abban, hogy felettébb elszaporodtak Magyarországon azok a cégek, amelyeknek fő profilja a konzultálás. (Consulting.) Ez azért is van, mert a szakértők tanácsa sokba kerül, mivel elősegítik a helyes döntést, ami feltétlenül hasznos a tanácsra szorulóknak.
Fogalmam sincs, miért, de engem a consulting szó, ha valamely honi vállalkozás nevében szerepel, némi gyanakvással tölt el, még akkor is, ha az adott cég valamely multinacionális profitóriás magyar leágazása. Ez a gyanú megmagyarázhatatlan, s oka főleg zsugori természetem lehet, amely irtózik a kézzelfogható eredményt nem hozó kiadásoktól. Persze adott esetben azért én is szakértőhöz fordulok, például amikor csopaki kertem gyümölcsfáin nagy termetű szőrös hernyókat pillantok meg, megkérdezem a profi szőlősgazda szomszédot, hogy mi a fenét kezdjek velük. Erre ő azt feleli, a franc tudja, ez a hernyó számára is nóvum, legjobb őket egyenként agyonütni. Ebből kifolyólag a birsalmafánk a tavalyi dús terméssel szemben egy szál gyümölcsöt sem érlel, a levelei pedig lyukasak. A szomszéd tanácsa persze ingyenben van, a növényvédő-szakember pénzért tanácsolná ugyanazt (mármint: a franc tudja).
A politikusok, ahogy már említettem, nem szakértők, bár vannak közöttük profik, akik magában a politikában mesterek. Létezik egy különleges műfaj is, az úgynevezett szakpolitikus, például orvos-egészségügyi miniszter, de ez nem jelent semmit, épp úgy katasztrofális eredményt hozhat, mint ahogy netán sikert sikerre halmozhat egy untauglichből lett hadügyminiszter.
A nép azonban (legalábbis a magyar) szereti, ha szakértő kormánya van. A szocialisták tudják ezt, bár fénykorukban szívesen vették, ha mondjuk egy két elemit végzett profi irányítja a művelődésügyi tárcát. Nekik voltak (és vannak) fregoli szakembereik is. (Kívül bikini, belül bunda.) Általában, ha valamelyik kormány bárhol a világon politikailag lehetetlen helyzetbe kerül, igyekszik „szakértő kormánnyá” átalakulni. (Nappal fotel, éjjel ágy.) De hogy a lényegre térjek: Nagy divat manapság mindenfajta szakértelem szórólapokon való reklámozása és ajánlása. Annak, aki átmegy például a Blaha aluljárón, minimum három cédulát nyomnak a kezébe, amely (angol, francia, német, olasz, szankszkrit, kínai) nyelviskolát ajánl (tanulás nélkül), s garantálja a korlátlan szakértelmet. De ki sem kell mennünk az utcára, otthoni postaládánk is tele van szép, színes füzetecskékkel, amelyben a szakértelem ezt vagy amazt ajánlja.
Szorgos kezek papírhegyeket gyömöszölnek a kapu lécei közé, mert postaládámba, amely egy nyitott mosószeres flakon, kevés fér. Így kaptam meg azt a hirdetést, amely egy gyönyörű környezetben fekvő teniszpályára invitál, szakoktatót, labdát, ütőt, adogatógépet (!) biztosít. Az adogatógép felkeltette az érdeklődésemet. Elmentem hát a megadott címre, megkérdezni, mennyiért bérelhető ki egy-egy órára az adogatógép. A tréner abbahagyta a teniszpálya egyengetését, és azt mondta, adogatógép egyelőre nincs, de lesz, ő csakis a legjobbat akarja megvenni és üzemeltetni, de lesz más is, tehetségkutatás, oktatás, „itt profikat fogunk nevelni, uram”. Sarapova épp akkor nyert Wimbledonban; mondtam viccesen a mesternek, ha profit akar, szerezzen be egy Sarapovát. Az mennyibe kerül? Néhány millió dollár – feleltem.
Hogy hány szakértő létezik és vállalkozik profik képzésére mai világunkban, én nem tudom…