Rövid tündöklés, gyors bukás?

Hasonló Magyarországon a politikai helyzet, mint 1989– 90-ben. Félreértés ne essék, ezt nem holmi szélsőséges, populista, demagóg, reakciós ellenzéki jelentette ki a napokban. Olyannyira nem, hogy az illetőt Gyurcsány Ferencnek hívják. Az egyik internetes portálnak adott interjújában egészen pontosan úgy fogalmazott: „Nem kétséges, hogy az a támogatás, amit a párton belül kapok, közel van ahhoz a hangulathoz, amit utoljára 1989–90-ben lehetett érezni a pártban. A felszabadultság és a bátorság pillanata ez, mely a pártban is változásokhoz vezet.”
Nem kétséges – idézhetjük a miniszterelnök-jelöltet –, ezzel a helyzetértékeléssel a legteljesebb mértékben egyetérthetünk. Az viszont igen kétséges, hogy a freudi elszóláshoz hasonlítható őszinteség mennyiben találkozik a Magyar Szocialista Párt vezetésének, tagságának és folyamatosan néptelenedő táborának rokonszenvével. Az ok túlontúl kézenfekvő: az 1990-es első szabad választásokon az MSZP csúfosan leszerepelt, és csupán kis létszámú, túlnyomórészt listás képviselőkkel feltöltött frakcióval képviseltette magát a parlamentben. Örömmel állapíthatjuk meg tehát, eljött a ritka pillanat: osztjuk Gyurcsány Ferenc nézetét az MSZP kilátásait illetően. Nagy kérdés azonban, hogy ha ebbéli véleményét az MSZP szerdai királycsináló kongresszusán is kifejti, vastapssal és számára pozitív döntéssel honorálták volna-e a küldöttek.
Bár ki tudja? Lehet, hogy mégiscsak elismételte az Indexnek mondottakat, csupán a felfokozott izgalmi állapotban lévő küldöttek nem figyeltek fel az ominózus, pártjára nézve dehonesztáló, sanyarú jövőképet felfestő szavakra. Merthogy a terem ajtajára bízvást kirakhatták volna a zárt kongresszus, de még inkább a zártosztály táblát, hiszen mint ismeretes, az európai parlamentáris demokrácia történetében szokatlan, ám a kommunista diktatúra éveiben igencsak megszokott módon egyetlen lelket, illetve újságírót sem engedtek be a helyiségbe. Érdekes módon a média szervilisebb része sem csinált nagy ügyet az esetből, pedig a társadalom felé való nyitottságot legalábbis a lózungok szintjén nemcsak Gyurcsány, de az MSZP is mindig hangsúlyozza.
Párton belüli erőszak – mondhatnánk, ha nem tudnánk, hogy egy miniszterelnök jelölése nemcsak egy párt, hanem egy egész társadalom, Magyarország egyik legfontosabb kérdése. Vagyis nem az MSZP-vel, illetve a médiával szemben gyakoroltak durván és sértőn kirekesztő eljárást, hanem saját potenciális választóikkal szemben is. Akik szüntelenül apadó létszámban sorakoznak fel mögöttük. Csakhogy zárt kapuk mögé nehéz hús-vér embereknek sorakozniuk, s talán ezt érezhette meg a milliárdos miniszterelnök-jelölt is, aki immár a média beeresztése után valami olyasmit mondott, hogy olyan felelősen és bölcsen viselkedett a hatszáz-egynéhány küldött, hogy akár a nyilvánosság kizárása nélkül is meg lehetett volna tartani a gyűlést.
Akkor még csak találgatni lehetett, pontosan mi történt, mi hangozhatott el a teremben, bár több mint sokatmondó, hogy a videofelvételt nemigen kívánják publikussá tenni a jelenleg még ügyvezetőként kormányzó erők. Csak annyit lehetett tudni, hogy amilyen gyorsan lerakta a voksot az MSZP elnöksége Kiss Péter kancelláriaminiszter mellett, olyan rapidul döntött a delegáltak nagy többsége a másik egykori ifjúkommunista KISZ-vezető mellett. Nem tudhatta a magyar társadalom, vajon szokásosan feltűrt ingujjal mondta-e el beszédét, s arról sem szivárogtak ki információk, egyszer már bevált kellékként, mintegy ráhangolódva az olimpiai eseményekre, a nagyobb hatás kedvéért feltette-e az úszószemüveget és az úszósapkát. Ha így lett volna, stílszerűen történt volna, hiszen sikerült szárazon megúsznia a miniszterelnöki lemondatást részben kiváltó nyári akcióit, a párton belül is máig felrótt, tisztázatlan vagyongyarapodását s még több mint egyéves sportminiszteri látványos semmittevését is. Csak annyit tudhatunk, hogy sem Kiss Péter, sem pedig Gyurcsány Ferenc nem vázolt fel semmilyen programot a kongresszuson.
Gyurcsány rokonai, barátai és üzletfelei, valamint a sajtó baloldal felé hajladozó része azt szokták emlegetni, sugallni: a milliárdos politikusnak van víziója a kormányzásról. Hozzáfűzhetjük: nyilatkozatai, írásai tükrében pszichológiailag inkább vizionálásként határozhatjuk meg elképzeléseit a hatalomgyakorlásról és az ideális társadalmi berendezkedésről. Nézetei elemzők szerint is furcsa egyvelegét alkotják a romantikus antikapitalizmusnak, a tőkés társadalom dicsőítésének, a populista demagógiának és a „reakciós jobboldal” ostorozásának, miközben egyszerre alkalmazza a jobb- és baloldali rendpártiság frázisrendszerét. Tóth Gy. László politológus ezt úgy foglalta össze: Gyurcsány állítólagos ideológiája nagyjából abból áll, hogy a magyar társadalom ismerje el a gazdagokat, s azok majd juttatnak egy keveset nekik a javakból.
Az új szociáldemokrácia a címe annak a tanulmánynak, amelyet 2002 novemberében jelentetett meg az akkor még Medgyessy Péter kormányfő tanácsadójaként tevékenykedő politikus. A cím találó: anynyira új ez a Gyurcsány-féle ideológia, hogy nehezen nevezhető szociáldemokráciának. Ha szociálliberalizmusként determinálnánk elképzeléseit, közelebb járnánk az igazsághoz, bár gondolatai holmi homályos, új, jóléti szerződést is körvonalaznak, a tőke felelősségét hangsúlyozzák. Az új magyar szociáldemokrácia politikájának (sic!) középpontjában a partnerség áll, írja egy helyütt, ám ha valaki figyelmes olvasó, olyan mondatokat is találhat, mint hogy a magyar jóléti rendszer átláthatatlan és pazarló. Szerinte nem az a baj, ha a tőke befolyásolni kívánja a kormány döntéseit, hanem ha az a nyilvánosság kizárásával és egyoldalú előnyök megszerzésével történik. Úgy véli: „ennek a gyakorlatnak és a politikai-gazdasági korrupció mögötte felsejlő lehetőségének tényleg véget kell vetni”. Úgy folytatja: ezt nem a kormányzat bezárkózásával, hanem a demokratikus nyilvánosság kiterjesztésével kell megelőzni. „Nemet kell mondani a gazdasági-üzleti klientúraépítésre, és igent a kölcsönös felelősségre, a szabályozott intézményes együttműködésre.”
Bizony hogy nemet kell mondani, kedves Gyurcsány Ferenc, a klientúraépítésre, még ha az brókerbotrányostul, kakaóbiztosságostul és balatonőszödi üdülőstül már meg is történt. A kormányzati bezárkózásról pedig annyit, hogy máris sikerült megvalósítani a kongresszuson, így a „demokratikus nyilvánosság kiterjesztését” talán hebehurgyaság volt bevenni a programpontok közé.
Merthogy a szó veszélyes fegyver, még akkor is, ha nem Medgyessy Péter, hanem Gyurcsány Ferenc kezeli. Visszafelé is elsülhet, miként azt a kongresszuson történtek és a jövendő miniszterelnök korábbi nyilatkozatai illusztrálják. Suta nyilatkozattételből ugyanis nem kellett órákat vennie leköszönő főnökétől. Amikor a napokban megkérdezték tőle, igaz-e, hogy sok kongresszusi szavazatot megvásárolt, hirtelenjében azt mondta: „Kereskedők szoktak szavazatot vásárolni és nem politológusok.” Túl azon, hogy egy egész társadalmi réteget sikerült megsértenie, saját korábbi foglalkozását is korrupciógyanús tevékenységgé degradálnia, műveltségi szintjébe is bepillantást engedett, amikor a politikusi és a politológusi hivatást nem tudta megkülönböztetni.
Talán az ilyen és hasonló mondatok miatt is lehetett zárt az az ülés. Hosszú még a nap, mondta csibészesnek szánt mosollyal a frakcióülésről kijövet a lehetséges miniszterelnök-jelöltségét firtató kérdésre. Valóban, a nap is hosszú volt, de még az út is hosszú lehet a hőn áhított miniszterelnöki székig. Miként az is kérdéses, ha elér addig, nem lesz-e rövid a tündöklése és gyors a bukása.