Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetMérséklődő népességcsökkenés A népességcsökkenés üteme mérsékeltebb volt az idén az első hat hónapban, mint 2003. január–júniusban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az év első hat hónapjában visszaesett a házasságkötések száma, kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is csökkent az egy évvel korábbihoz képest. (MTI) Tojások Schröderre Tojásokkal dobálták meg Gerhard Schröder német kancellárt Wittenbergében, aki a felújított pályaudvar avatására érkezett a városkába. Negyedik hete hétfőnként tüntetnek a keletnémet tartományokban a kormány megszorításai ellen. (MTI) Drágult a repülés A SkyEurope Airlines tegnap három-, a Wizz Air nyolc-, az Austrian Airlines hat-, a British Airways négy és fél, a Malév pedig négyeurós kerozinfelárat vezetett be, amelyet a társaságok részben vagy egészben az utasokra hárítanak. A Mol Rt. is árat emel mától, két forinttal drágul a benzin és négy forinttal a gázolaj. (H. T.) Gross ígéretei A humán erőforrások fejlesztését, a reformok folytatását, nagyobb lét- és jogbiztonságot, a vállalkozók és a fiatalok támogatását, egyértelmű euroatlanti külpolitikai irányvonalat ígér az új cseh kormány, amelynek programját tegnap terjesztette a képviselőház elé Stanislav Gross. A miniszterelnök bizalmat kért, a szavazás az általános vita után következik. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















