Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetElutasító RMDSZ A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy párttal sem köt szövetséget a novemberi parlamenti választások előtt – szögezte le lapunk kérdésére tegnap Markó Béla. Az elnök a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőinek felvetésére reagált, miszerint az RMDSZ esetleg a PSD listáin indíthatná képviselőjelöltjeit. Markó elmondta, a választások után egyformán elképzelhetőnek tartja a szövetség együttműködését a PSD-vel, valamint az ellenzéki liberális–demokrata szövetséggel. (R. Sz.) Tüntetések Németországban Az NDK bukásában jelentős szerepet játszó lipcsei hétfői tüntetések példájára tegnap több mint kilencvenezren vonultak az utcára, tiltakozva a baloldali német kormány politikája ellen. Első alkalommal került sor demonstrációra Berlinben és a nyugati országrész több városában. (S. L.) Vatikáni cáfolat Tény, hogy a pápa fizikai állapota egyre gyengébb, de az egyházfő szilárd elhatározása továbbra is a nyilvánosság elé állni az evangélium üzenetével – hangzott el tegnap a római kúria köreiben, válaszként egy belga lap cikkére, amely arról írt, hogy az egyházfő talán közel jár földi pályája végéhez. A Vatikán szerint rosszul értelmezik a szentatya Lourdes-ban elhangzott szavait, hogy II. János Pál mintegy búcsút vett a világtól, amikor azt mondta a kegyhelyen: „elértem zarándokutam végére”. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















