Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetSok a panasz a postára Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) közleménye szerint egyre több panasz érkezik hozzájuk a postai szolgáltatásokkal kapcsolatban. A fogyasztók legtöbbször a szolgáltatás alacsony színvonalát, a lassú kézbesítést, illetve az utóbbira adott indoklásokat kifogásolják. A posta megalapozatlannak tartja a kritikát. (MTI) Ismét drágul a gázolaj Öt forinttal emeli holnap a gázolaj literenkénti fogyasztói árát a Mol Rt. Az emelést az olajtársaság a nemzetközi árváltozásokkal indokolta, csakúgy, mint a múlt szerdait. Az olajtársaság listaára szerint szerda nulla órától egy liter gázolaj 231 forintba kerül majd – ettől azonban a töltőállomások eltérhetnek. (E. Cs.) Pakisztáni tiltakozás Hevesen tiltakozott Pakisztán az Egyesült Államoknál, amiért az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy akciójával veszélybe sodorta az ázsiai ország ENSZ-nagykövetének életét. James Comey amerikai igazságügyminiszter-helyettes elmondta, hogy az FBI tőrbe csalt két embert, s belekeverte őket egy mondvacsinált terrorista összeesküvésbe. Egy magát terroristának kiadó ügynök rávette a két férfit, hogy segítsenek neki egy föld-levegő rakéta vásárlásában, hogy megölje Munir Akramot, Pakisztán ENSZ-nagykövetét. A két embert letartóztatták. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















