A magyar gazdaság erősen exportvezérelt, és a magyar export zöme az Európai Unióba, ezen belül is Németországba irányul. Ezért a magyar gazdaság jövőjét döntően meghatározza az unió gazdaságának jövője, ami még a Mario Draghi volt olasz miniszterelnök által 2024-ben írott jelentés szerint is igen kedvezőtlen. A Draghi-jelentés azonban a lényeget tekintve téves diagnózison alapul és rossz tanácsokat ad a terápiára nézve. Az unió Egyesült Államok mögötti lemaradásának fő oka nem a drága energia vagy a tőkepiac széttagoltsága, mint Draghi mondja, hanem az euró bevezetése, az unió klímapolitikája, valamint a nagy piacot és olcsó nyersanyagokat biztosító Oroszországgal való szembefordulás. Anélkül, hogy ennek részleteibe belemennék, arra szeretnék utalni, hogy az euró bevezetése előtti Európai Gazdasági Közösség még a világ vezető régiójának számított és fejlődésének üteme meghaladta az Egyesült Államokét.

Az európai kilátások tehát nem rózsásak, ezért próbálkozott az előző magyar kormány a keleti nyitással. Az ilyen és bármilyen tudatos fejlesztési politika azonban csak évtizedek alatt hozhat jól látható eredményeket, amit Kína fejlődése is bizonyít. Kína néhány évtizeddel ezelőtt még lenézett szegény kommunista ország volt, ma számos technikai területen megelőzi az Egyesült Államokat, ehhez azonban évtizedeken keresztül egy egységes és lényeglátó vezetésre volt szükség. E rossz európai kilátásokon a jelenlegi magyar kormány még tovább ronthat például azzal, ha különböző politikai indíttatású ürügyekkel elodázza Paks II megépítését vagy ha tovább erőlteti a szél- és naperőművek telepítését. Az utóbbiak ugyanis nem járulnak hozzá az ország ellátásbiztonságához, miközben az energiaköltségeket növelik például azzal, hogy időbeli ingadozásuk kiegyenlítéséhez lényegében ugyanakkora kapacitású gázerőműveket is kell építeni.

Az euró záros határidőn belüli bevezetése is rossz ötlet. A maastrichti kritériumok teljesítéséhez olyan megszorításokat kellene bevezetni, amelyek szükségképpen az alapvető állami szolgáltatások (oktatás, egészségügy, nyugdíjak) rovására mennének. De még ha sikerülne is bevezetni az eurót, annak elsősorban a negatív hatásait élvezhetnénk. A belső infláció ugyanis szükségképpen gyorsabban növekedne, mint az uniós átlag (ez az az úgynevezett Balassa–Samuelson-hatás), ami miatt – egyéb feltételek változatlansága esetén – exportáló vállalataink belső költségei nőnének, ám exportbevételeik változatlanok maradnának és a cégek tönkre mennének.

Az euró bevezetésének összhatásaként romlana a külső egyensúly, és az ország még jobban eladósodna. Ennek megakadályozására úgynevezett belső leértékelést kellene végrehajtani, ami nem más, mint az állami kiadások (oktatás, egészségügy, nyugdíj) drasztikus lefaragása, ami egyben visszafogná a gazdasági növekedést is, mint Görögország esetében láthattuk.

Gazdaságpolitikai szempontból a tervezett vagyonvisszaszerzés is több kárt fog okozni, mint amennyi költségvetési bevételt hoz. Ezek a vagyonelemek jórészt termelő vállalatokban, ingatlanokban vannak, amelyek visszavétele államosítást jelent, és utána az államnak kell működtetnie a vállalatot, illetve fizetni a fenntartási költségeket. Ezzel nem leszünk sokkal előbbre, viszont pusztán az ilyen irányú szándék napvilágra kerülésének hatására a vállalati beruházások 15 százalékkal estek vissza, a munkanélküliség pedig növekedni kezdett.

Az előrelátható negatív tendenciák miatt a nagyvállalkozók zaklatása helyett a kormánynak végig kellene gondolnia az ország előtt álló nyilvánvaló feladatokat: 1. hogyan lehetne az ország energiaellátását biztonságos alapokra helyezni; 2. hogyan lehetne megoldani az ország biztonságos vízellátását; 3. a várható új klimatikus helyzetben mi legyen a hazai mezőgazdaság és élelmiszer szerepe az ország élelmezésében és a külkereskedelmében.
E stratégiai gondolkodásba NGO-k és zöldszervezetek helyett az adott területen évtizedes gyakorlatot szerzett szakértőket kellene bevonni.

Mint látható, bőven lenne feladat, ami az ország ügyét előbbre vinné, csak azokra a feladatokra kellene koncentrálni, amelyek az ország egészét érintik, és nem egy párt vagy inkább egy szűk politikusi csoport (vélt) érdekeit szolgálják.

A szerző mérnök-közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója