Zsákbamacskaprogram

Munkatársunktól
2004. 08. 24. 19:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sportminiszter tegnap az ifjú szocialista politikusokkal is találkozott, de a megbeszélésen az előzetes hírekkel szemben nem vettek részt sem a Fibisz (az MSZP ifjúsági szervezete), sem a Mozaik Klub ismert képviselői. Gyurcsány Ferenc arra kérte a megjelenteket, hogy saját szervezeteikben kampányoljanak mellette.
A sajtó képviselőinek elmondta: változtatni kell ahhoz, hogy több perspektíva legyen a fiatalok előtt, illetve hogy az MSZP nyerjen 2006-ban. Legyen világos, hogy a kormány milyen Magyarországot akar – tette hozzá. Ugyanakkor többszöri kérdésre sem árulta el, hogy neki milyen konkrét tervei vannak, szavai szerint a programját, majd ha miniszterelnök lesz, a kormányprogrammal együtt fogja ismertetni. A kabinet programját pedig szerinte nem a miniszterelnök, hanem a két koalíciós párt fogalmazza meg. A legitimitását firtató kérdésre Gyurcsány elmondta: jó esély van arra, hogy olyan végeredmény születik a kongresszuson, amely miatt nem kell szégyenkezni. Kifejtette: az utóbbi napokban nagyon sok támogatóval tárgyalt és egyeztetett.
Tegnap Kiss Péter is igyekezett támogatókat szerezni, aki tudósokkal és akadémikusokkal találkozott.



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.