Nem válaszolt a miniszterelnök-jelölt az államtól megvásárolt őszödi ingatlanjával kapcsolatos, az adórendszert érintő és a leendő kormányának összetételére vonatkozó újságírói kérdésekre. Gyurcsány Ferenc szerint a Sándor-palota nem alkalmas arra, hogy akár az ellenzékkel folytatott szakmai vagy politikai vitának a részleteiről beszámoljon, akár pedig a kormány működésének részleteiről tájékoztatást adjon. A sportminiszter ugyanis a köztársasági elnöknél járt tegnap, akit tájékoztatott a kormányprogram készítésének állásáról, és összefoglalta az abban foglalt szándékokat azért, hogy Mádl Ferenc „betekintést nyerhessen: milyen Magyarországot képzelnek el”. A politikus közölte: határozott igennel felelt az államfő azon kérdésére, hogy ha őt jelöli kormányfőnek, elvállalja-e.
Medgyessy Péter lemondása szeptember 25-én válik hatályossá, az államfő az ezt követő első munkanapon lesz abban a helyzetben, hogy a parlament elnökének küldött átiratban felkérje a koalíciós pártok jelöltjét miniszterelnöknek.

Brutális karambol, lezárták a főutat