A köz tévéjének szabadsága

Szikszai Péter
2004. 09. 07. 18:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hadd mondjam el, hogy az MTV-ben, legalábbis kívülről, a belső állapotok nyugodtabbaknak látszanak, nincsenek hektikus és idegbajos helyzetek, politikai viaskodások, lehet mondani, hogy a közpénzeknek a sorsa sem gyanús… – dicsérte Verebes István műsorvezető a köztévében jelentkező Nap-keltében szombaton Rudi Zoltán tévéelnök és Czeglédi László MSZP-s kuratóriumi elnök tevékenységét. Nem tudjuk, hogy Verebes állásfoglalása mögött az bújt-e meg, hogy szívesen venné, ha újraindulna a nevével fémjelzett 6-ok című kabaré, esetleg más tervei előtt egyengeti az utat, mindenesetre udvarias gesztust tett a tévé vezetésének. Ám Verebes véleménye erősen vitatható. Nyugodtnak a köztévé már csak azért sem látszhat, mert az intézmény – mindent megszépítő szocialista szóhasználattal élve – a reorganizációs terv végrehajtása előtt áll, amelyet az ott dolgozók tréfásan csak leépítésnek neveznek. Sajtóinformációk szerint az átszervezés (maradjunk az eufemizmusnál) mintegy 800 „rendkívül nyugodt” embert érinthet, de nagy összeget tennék rá, hogy sem Verebes, sem közeli barátai nem lesznek rajta a kirúgandók listáján. Az MTV amiatt sem lehet a béke szigete, mert szeptember 30-án lejár a kiemelt főigazgatók, Baló György (kultúra), Nika György (hír), Rangos Katalin (program), Dobos Menyhért (közéleti) megbízatása, de mi félnivalójuk lehetne ilyen kiszámítható időkben, miniszterelnök-csere közben és MSZP-pártelnök-választás előtt? Mert nézzük csak: Nika György a kormányszóvivő-helyettes, Gulyás Erika támogatásával lett Híradó-főszerkesztő és megbízott hírigazgató. Gulyás főnöke, Medgyessy Péter azonban megbukott. Rangos Katalin programigazgatóból így könnyen lehet Nika utóda, ami egyébként azt jelenti, hogy egyrészt a hírterület SZDSZ-es ellenőrzés alá kerül, másrészt Friderikusz (Rangossal való jó kapcsolata miatt) még több adásidőt kaphat. Szabó Stein Imre filmigazgatót, aki szintén Medgyessy ideje alatt érkezett az MTV-be, nemrég leváltották, új feladatkört kapott. Pinke György alelnök augusztus 31-én lejárt szerződését nem hosszabbították meg. És ki tudja, mi lesz a sorsa az MTV kuratóriumában a négy MDF-es tag bizalmát élvező Dobos Menyhértnek a párt kettészakadása és egyéb okok miatt. Kósa-Somogyi György stratégiai igazgató helye is biztosabb lenne, ha nem Kiss Péter kancelláriaminiszter és nemrég még miniszterelnök-aspiráns korábbi kabinetfőnöke lett volna, hanem a rivális miniszterelnök-jelölt, Gyurcsány barátja. De vigyáznia kell irodájára Hortobágyi Éva igazgatónak is, akinek fia a megbuktatott Medgyessy Péter kormányfő titkára. Tehát ami azt illeti, az idegbajos helyzetekből és a politikai viaskodásokból egyáltalán nincs hiány. Ezt Verebes is nagyon jól tudja, hiszen főnöke (Gyárfás Tamás) nem véletlenül kísérgette a szolgálati gépkocsitól a Nap-kelte stúdiójáig a miniszterelnök-jelölteket az MSZP rendkívüli kongresszusa előtt.
De ejtsünk szót más „nyugodt” helyzetről is. Itt van rögtön Friderikusz újabb botránya a megvágott Medgyessy-interjú miatt, amelyből nemcsak a Magyar Nemzetnek, hanem Avar Jánosnak, a Vasárnapi Hírek főszerkesztőjének (Friderikusz szerint nyilván Avar is hazudik, akárcsak lapunk, csak ezt elfelejtette bemondani műsorában) értesülése szerint is kimaradtak a Gyurcsányt kellemetlenül, Kiss Pétert pozitívan érintő részek. Ha mindehhez még az is kiderülne, hogy a tévé melyik vezetőjének utasítására, illetve jóváhagyásával vágták meg a beszélgetést azért, hogy így befolyásolják az MSZP miniszterelnök-jelölő kongresszusát, akkor már végképp nehéz lenne a köztévé idilli állapotáról beszélni. Nem véletlen, hogy a Magyar Televízió kuratóriuma vizsgálni fogja, hogy miért cenzúráznak épp A szólás szabadsága című műsorban, és amennyiben a baloldali többségű Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elfogadja Szalai Annamária fideszes testületi tag beadványát, akkor a médiahatóság is napirendre veheti a Medgyessy-interjú manipulálását. Mint ahogy az ORTT panaszbizottságának is foglalkoznia kell azzal, hogy Friderikusz Gyurcsány Ferenccel készített interjúja, amely leginkább egy propagandafilmhez volt hasonlítható, megfelelt-e a médiatörvény közszolgálati műsorszolgáltatókra vonatkozó szabályainak. (Emlékezetes, hogy az Orbán-kormány alatt éppen a jobboldali többségű médiahatóság vizsgálta meg a sokat bírált A hét című műsort.)
De térjünk vissza Verebes megállapításaihoz: „a közpénzeknek sorsa sem gyanús…”, mondta a műsorvezető hűségnyilatkozatában, amihez elég annyit hozzáfűzni, hogy épp Verebes interjúalanya, Rudi Zoltán tévéelnök nyilatkozta több napilapban is, hogy az MTV a jövőben nem hozná nyilvánosságra szerződéseit. Nyilván ennek szellemében nem tudhatja meg a közvélemény továbbra sem, hogy visszafizette-e már Rudi az 1999-ben felvett 28,4 millió forintos végkielégítését, miután két éve visszatért a köztévé állományába. De nem derült ki az sem, hogy mennyi lelépési pénzt fizetett az MTV D. Tóth Krisztináért az RTL Klubnak. Rejtély az is, hogy csökkent-e Pálffy István 2,4 milliós fizetése, mióta sokkal kevesebbet van képernyőn, mint ahogy azt két éve – épp magas honoráriumának indokaként – ígérték. Nincs, ami a köztévében gyanús legyen, mert a közpénz nagy része már elfogyott, van viszont 5,2 milliárdos hiány. Lehet is, hiszen emlékezzünk csak a Tornóczky Anitához köthető műsorok milliós adásonkénti szerződéseire, a Szinetár családdal kötött 170 milliós filmbeszerzési megállapodásra, esetleg Lagzi Lajcsi 12 milliós produkcióira, amelyekben még maga Verebes is szerepelt, vagy a Juszt-féle A tévé ügyvédjének tavalyi 8,1 milliós költségére, A szólás szabadsága című műsor 2003. tavaszi változatának adásonkénti 13 milliójára vagy a méregdrága, Friderikuszhoz köthető cégek által gyártott vetélkedőműsorokra, hiszen ezek adásonként külön-külön sem voltak kis tételek. De Friderikusz műsorának belső gyártású változata sem lehet az, hiszen a belvárosi épület tetejéről való közvetítés, a speciális kamerák és a műholdas kapcsolások, a mindig új főcímzenék és ajánlók mind tetemes összeget jelentenek, de úgy látszik, ezekre van pénze az MTV-nek.
Sőt másra is. Az MTV honlapjának tanulsága szerint a köztévé előszeretettel köt szerződést a Happy Film Média Kft.-vel, amelynek egyik tulajdonosa Hajdú Péter, akit az MSZP-kampányrendezvényekről ismerhetnek a szocialista szavazók. Legutóbb egy 8,2 milliós megállapodásra került sor a cég és a köztévé között. Nem elhanyagolható adat, hogy a vállalkozás által gyártott műsorokban rendszeresen feltűnt Tornóczky Anita is. És ha már szóba került Medgyessy lemondott miniszterelnök nevelt lánya, nem árt megjegyezni azt sem, hogy a 80 ezres tőkéjű Dominó Média Bt., amelynek műsoraiban korábban Tornóczky riporterként szerepelt, nemrég körülbelül 40 millióért, illetve 5,3 millióért szerződött az MTV-vel. Ez volna a közpénz nem gyanús útja.
A köztévé jelenlegi méltatlan gazdasági és morális helyzetében talán nem kellene még mindig a politikailag erősen támadható Friderikuszt és az MSZP közeli vállalkozókat favorizálni – még akkor sem, ha csak Verebes és néhány kollégája nem látja, hogy az MTV-beli nyugalom csupán látszat, és tulajdonképpen semmi sem változott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.