A belvárosi forgatagban rengetegen szorongatják kezükben Mao „vörös könyvét”, persze csak azért, hogy tíz euróért árulják a turistáknak. És hát valljuk be, ki ne venné meg ennyiért a „nagy kormányos” gondolatait? Arra már csak az idősebbek emlékeznek, amikor minden más könyvet a tűzre vetettek a vörösgárdisták, mondván, „a vörös könyvben megvan minden, amiről olvasni érdemes”. Azonban egy dolog nem változott, a Kínai Kommunista Párt azóta is szent és sérthetetlen.
De akkor mi is van most Kínában? – tehetjük fel kissé irritáltan a kérdést, látván az utcán a párt transzparenseit és alattuk a Motorola, a Nike, az Adidas és a Canon áruval zsúfolt üzleteit. „Kína egy kommunista ország, ahol kapitalizmus uralkodik” – világosít fel egy fiatal pekingi nő. Tényleg ez a legjobb megfogalmazás, bár a párt vezetői mosolyogva csóválják fejüket: „Nem, nem, mi csak haladunk a valódi kommunizmus irányába, ahol mindenki jól fog élni, de ahhoz még legalább száz év kell.”
Zong, azaz középső, a kínai nyelv talán legfontosabb jele. Egy szögletes keret, amelyen hosszában egy vonal halad át. Egyszerű, ám rendkívül jellegzetes, ez jelenti a megvilágosodást, a rendet, az önbecsülést és a kínai politikát is. Zong guo a Középső Ország, kis nyugati pátosszal lefordítva a Középső Birodalom.
Pekinget is mintha csak a zong jegyében modernizálták volna. Vonalzóval meghúzott utak, hófehér toronyházak, rendezett parkok. Minden geometrikusan tiszta. Sajnos, mondom én, a látogató, mivel már szinte hiába keressük az óváros jellegzetes egyemeletes faházikóit, apró üzletekkel és műhelyekkel a földszinten. Már csak a buddhista kolostorok szomszédságában lelhetjük fel Peking lelkét. Hipermodern plazák és légkondicionált luxusbutikok uralják a városképet. A buddhista templomok viszont a nap minden szakában zsúfolásig telve vannak hívőkkel, sőt fiatal hívőkkel, akik gyermekáldásért vagy üzleti sikerekért fohászkodnak.
„Don’t spit!” (Ne köpködj!) áll vidám, színes táblákon a járdák mentén. A piktogram vidám kis kínait mutat, amint zsebre tett kézzel éppen hatalmasat köp. A kínai (még) köpköd, de a párt kérésére már az olimpiára készülve elindult a leszoktatás. A meztelen felsőtesttel való nyilvános szunyókálásnak „lőttek”. Aki mégis leterít az utcára egy gyékényt, és jóízűen elnyúlik, az számíthat arra, hogy az első rendőrjárőr udvariasan, de határozottan felébreszti. Persze ez inkább az idősebbek kedvtelése volt. A fiatal kínai értelmiségi erre már nem ér rá. Ő inkább pénzt keres, s nem is keveset. Persze csak a nagyvárosokban, ahol az átlagjövedelem magasabb a magyarországinál. Sanghajban például több mint a duplája. Ez érződik is a vásárlóerőn. Délután megtelnek az áruházak, és a kínaiak látható örömmel vetik bele magukat a vásárlásba.
A harmincas korosztály rájött, hogy egy gyermek mellett, egy jó munkahellyel igencsak remekül élhet. A múlt év óta 130 százalékkal nőtt az eladott autók száma, így a bicikli is egyre inkább kezd sporteszközzé válni. Persze ez azzal is jár, hogy Kína több benzint használ fel, mint az Egyesült Államok és az Európai Unió összesen. Ezért a párt igyekszik visszafogni a motorizálást, különben problémák lehetnek az üzemanyag-ellátással. Természetesen a kínai olajcégek egyre több koncessziót vásárolnak, így például legutóbb Szudánban. A kevéssé fejlett régiókba, mint például Tibetbe is folyik a jól képzett értelmiségiek toborzása. A magas fizetés, az olcsó lakás, a szolgálati autó érdekessé teszi az egzotikusabb vidékeket a Himalája-térségben vagy a sivatagos Kashgarban.
A városok csillogása sok fiatalt vonz. Az elvándorlás komolyan érinti a vidéket. A magas kereset izgatóbb, mint a mezőgazdasági munka a teraszos földeken. Sokan aprólékos munkával, napszámosként igyekeznek összeszedni egy lakásravalót Peking olcsóbb kerületeiben. Felkapott munka a téglatisztítás. Hajnalonként lovas kocsikkal igyekeznek a téglatisztítók a közeli falvakból a fővárosba. A régi téglaépületek bontásánál kalapácscsal tisztogatják a téglát, majd felpakolják lovas kocsijukra. Egy rakomány téglát 40 euróért vesznek meg, és kis szerencsével hatvanért adják tovább építkezőknek.
A kínai ember szorgalmas. Bár ez a szó kevés jelzőként az odaadással, szeretettel végzett munkára. Legtöbbjüknek a munkájuk egyben életformájukat, életszemléletüket is tükrözi. Mosolyogva, keményen dolgozva „meggazdagodni”. A kínai ember szereti a társaságot. A hét végén és ünnepnapokon megtelnek a parkok családokkal, baráti társaságokkal, és milliók piknikeznek a városok zöldjében. Esznek, iszogatják zöld teájukat, órákon át játsszák a madzsongot, majd alkonyat után CD-lejátszók zenéjére táncolnak a parkok kandeláberei alatt. Kínának nemcsak dimenziói vannak, de lelke is. A kínai ember tiszta. A parkokban vagy a nagy falnál eltöltött nap után mindenki öszszeszedi saját szemetét és hazaviszi.
Robotrepülőgépek Tajvan ellen? Kína olyan új manőverező robotrepülőgépet tesztelt, amely képes csapást mérni Tajvanra – állítja a Jane’s Missiles and Rockets című katonai szaklap. A Tunghai–10 néven jelölt robotrepülők hatótávolsága 1500 kilométer, és 500 kilogrammnyi robbanótöltetet tudnak célba juttatni. „Újabb fenyegetéssel van dolgunk, amely nemcsak Tajvant, de Japánt és a Fülöp-szigeteket is érinti” – jelentette ki Wendell Minnick, a cikk szerzője, aki szerint fenyegetést jelent az izraeli műszaki segítség is. (MTI)
