Olyan méretű a keleti tartományok lakosságának elégedetlensége, hogy az sokaknál már a józan gondolkodás rovására megy – hangoztatta a megdöbbent nagy német néppártok egyik képviselője. A szociáldemokraták és a kereszténydemokraták pártközpontjainak látogatói kővé meredve figyelték a televíziók képernyőit, amelyeken a megjelent számok félreérthetetlenül jelezték, hogy Brandenburg és Szászország polgárai a szélsőséges erőket támogatva juttatták kifejezésre tiltakozásukat. A potsdami parlamentben már eddig is jelen lévő szélsőjobboldali DVU eredménye közel sem kavarta fel annyira a kedélyeket, mint a drezdai képviselőházba bejutott neonáci NPD térhódítása. Megdöbbentő, hogy az első alkalommal urnához járuló fiatalok harminc százaléka voksolt a nemzetiszocialisták mellett, akiknek harminchat esztendő után sikerült ismét visszakerülniük valamelyik tartományi parlamentbe.
A külföldi sajtó kommentárjait az iszonyat és az értetlenség hatja át. „Kelet-Németország ismét gondokat okoz Európának. A szélsőjobboldal felfogása és értékei szalonképesek a társadalom egy részénél” – írta az olasz Il Messaggero. A svájci Tages-Anzeiger szerint Németország keleti részében modern, erős jobboldal nő fel, és célzatosan dolgozik azon, hogy átalakítsa a társadalmat. A szintén svájci Berner Zeitung a jövőre nézve látja fenyegetőnek a neonácik előretörését, mondván, „elsősorban a nemzetközi befektetőket fogják elrettenteni”.
A demagógok visszatérése elsődlegesen azzal a félelemmel magyarázható, ami széles rétegeket hat át a keleti országrészben. Politológusok szerint az „ossiknak” azóta juttatott 1,5 billiárd euró támogatás, az infrastruktúra kiépítése nem tudta döntően befolyásolni a volt NDK-polgárokat, akik továbbra is vesztesnek érzik magukat.
A szélsőjobboldal agresszív, populista jelszavai ezért hullottak termékeny talajra. A DVU és az NPD azonban mindkét tartományi parlamentben nehezen tudja majd hangoztatni téziseit. Erre utaltak a német tévékben lezajlott jelenetek, mielőtt ugyanis a szélsőjobboldal szóhoz jutott volna, minden más párt képviselője tüntetően elhagyta a stúdiókat.
Halálbüntetésre ítélhetik a volt kongói elnököt
