Allávi nem halasztana

MTI
2004. 09. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzetközi terrorizmus egészének jövőjét dönti el az Irakban most folyó „második” konfliktus kimenetele – mondta tegnap Londonban a brit kormányfő iraki kollégájával tartott tárgyalása után. Az iraki miniszterelnök szerint a terrorfenyegetés ellenére is megtartják a januárra kijelölt időpontban az iraki választásokat. Tony Blair, aki Ijád Allávival, az átmeneti iraki kormány vezetőjével tartott másfél órás tárgyalást a Downing Streeten, a megbeszélés utáni közös sajtóértekezleten egyértelműen kettéválasztotta a Szaddám Huszein volt iraki diktátor eltávolítására indított háborút és az Irakban most folyó összecsapásokat, a tavalyi háborút az „első”, a jelenlegi harcokat a „második” konfliktusnak nevezve. Blair azt mondta: a brit és az amerikai erők a szükségesnél egy pillanattal sem maradnak tovább Irakban, jelenleg azonban szükséges a jelenlétük, mert a kellő iraki katonai ütőképesség „még nem teremtődött meg”. Allávi úgy vélte, a jövő januári választások komoly csapást mérnek a terrorizmusra, mert a demokratizálódási folyamat végigvitele a terroristák vereségét is jelenti. Kofi Annan ENSZ-főtitkár a minap a BBC rádió világszolgálatának adott interjúban azt mondta: az iraki választások nem lesznek hitelesek, ha a biztonsági helyzet akkor is a maihoz hasonló lesz.
Baakúbában egy aknagránát becsapódása, Bagdadban, Kirkukban és Moszulban pedig több támadás közel 30 embert ölt meg. Ezzel egy időben négy személy halt meg, öten pedig megsebesültek, amikor az amerikai hadsereg újabb légitámadást hajtott végre a szunnita lázadók tűzfészkének számító Fallúdzsa egyik északi negyede ellen. Érdekesség, hogy az Iraqi Airways tegnap újraindította nemzetközi légi kapcsolatát, miután az állami iraki légitársaság egyik repülőgépe felszállt a szomszédos Jordániából.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.