A helyi iparűzési adó megszüntetése, az áfakulcsok és a járulékok csökkentése, karcsúbb közigazgatás – az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) tegnap közzétett állásfoglalása szerint ezekkel segíthetné elő a kormány Magyarország versenyképességének megerősödését. – A közszféra és a nagy elosztórendszerek reformjával párhuzamosan végrehajtott adócsökkentés az az eszköz, amellyel a mindenkori magyar kormány a leggyorsabban javíthat hazánk versenyképességén – jelentette ki tegnap Fáth Péter, az AmCham igazgatója. Az AmCham egyebek mellett azt javasolja, hogy a helyi nyereségadó összesen 16 százalékot tegyen ki; ebből négy százalékot kapjanak az önkormányzatok. A szervezet szerint meg kellene szüntetni az iparűzési adót, csökkenteni kellene a járulékokat, illetve az áfát.
Némethy László, az AmCham versenyképességi bizottságának elnöke elmondta: az adócsökkentés nem feltétlenül jár a büdzsé bevételkiesésével, hiszen már volt arra példa, hogy alacsonyabb kulcsok mellett megnőtt a cégek fizetési hajlandósága. Némethy igazságtalannak nevezte a külön banki adó bevezetését. Szerinte a pénzintézetek megtalálják majd a módját annak, hogy nyereségük egy része olyan országban csapódjon majd le, ahol az adórendszer inkább vállalkozóbarát, mint Magyarországon.

Feljelentették Pankotai Lilit miután Orbán Viktor elpusztításáról beszélt