Nekünk nem arra a szekérre kell felülni, amelyik megy valahová, hanem arra, amelyik oda megy, ahová mi akarjuk – fogalmazta meg a párt célját szombaton a székelyudvarhelyi városháza dísztermében az egyik küldött, miután élénk vita alakult ki arról, hogy a konzervatív, nemzeti elkötelezettségű jelölteknek részt kell-e venniük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szervezte előválasztásokon. Szász Jenő pártelnök kifejtette: az RMDSZ elutasította a közös, összmagyar előválasztások gondolatát, és a saját szabályai szerint megszervezett elővoksoláson való részvételre hívta meg a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) tagjait. Az ajánlat csak látszatintézkedés, hiszen jelölni kizárólag RMDSZ-tagokat lehetett, így esély sem volt saját politikusaik befuttatására, arról nem is beszélve, hogy a megyék zömében az álló urnás szabad választások helyett elektoros voksolást szerveztek – mondta az udvarhelyi polgármester.
Az erdélyi polgári párt második kongresszusát levélben üdvözölte Kovács László szocialista pártelnök is, aki a romániai magyarság egységére és a parlamenti képviselet fontosságára hívta fel a figyelmet, és szót kapott a személyesen jelen lévő Kövér László is.
*
Nagy tapsot kiérdemlő beszédében Kövér László, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség választmányi elnöke kifejtette: a romániai magyarság parlamenti képviselete valóban veszélyben forog, ám nem az MPSZ miatt, hanem annak köszönhetően, hogy az RMDSZ privatizálta az erdélyi magyarság egészét illető kollektív jogot, és csak a saját bizalmasait engedi rajthoz állni a választásokon a különböző eszmék és értékrendek arányos képviselete helyett. A magyaroknak ma nem saját maguk ellenfeleiként és még csak nem is a román pártok ellen kell küzdeniük, hanem az utóbbi évek politikája nyomán kialakult kiábrándultság, beletörődés és passzivitás ellen kell győzniük. A kettős állampolgárság kapcsán az anyaországban kiírt népszavazásról szólva Kövér kifejtette: minden magyar polgárnak igennel kell szavaznia
Az elmúlt időszakot értékelő politikusok a kongresszuson eredményként könyvelték el, hogy az autonómia melletti következetes kiállásuknak köszönhetően már az RMDSZ sem kerülheti meg ezt a kérdést. Így fordulhatott elő, hogy Markó Béláék már a választási jelszavukban is felvállalták az ügyet, hiszen kampányszlogenjük így szól: „párbeszéd az autonómiáról.” A kilencvenkilenc tagszervezet küldöttjei módosították az MPSZ alapszabályát, és a tisztújítás során újraválasztották Szász Jenőt a párt elnökének.
Történelmi felelőtlenséget emlegetett a székelyudvarhelyi MPSZ-kongresszuson az RMDSZ ellen elhangzottak miatt Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az MTI-nek nyilatkozó ügyvezető elnök a székelyudvarhelyi tanácskozáson az RMDSZ egyeduralmáról, valamint a verseny és az összefogás egységére törekvő MPSZ-ről elhangzottakra utalva leszögezte: „Szász Jenőnek ezek az állításai az erdélyi magyar közösség megtévesztésére és félrevezetésére alkalmas demagóg vádaskodások csupán.”

Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt