Lassan indul a hazai almaszüret, s az sem kizárt, hogy a 650-680 ezer tonnára becsült termés egy része az értékesítési nehézségek következtében a fákon marad. A távirati irodának nyilatkozva Kovács Lajos, az Alma Terméktanács információs vezetője úgy nyilatkozott, hogy a termelők zöme egyelőre nem kezdte el a szüretet, mert abban bízik, hogy kormányzati segítséget kap a piaci zavarok leküzdéséhez. Ez ügyben a terméktanács már augusztus közepén az agrártárcához fordult állami segítséget kérve a feldolgozóüzemek és a termelők számára az étkezési alma hűtőházi tárolásához. A terméktanács jelezte azt is, hogy az alma ipari feldolgozása bizonytalanná vált.
Kovács szerint azért kell az állami támogatás, mert az idén minden korábbinál nagyobb az értékesítési válság. Az ipari feldolgozóüzemek jelenleg hét-nyolc forint kilogrammonkénti áron veszik át az almát, ami még a szüret és a szállítás költségeit sem fedezi. Az étkezési alma iránt is kicsi a kereslet, s a kínálat miatt napról napra zuhan az egyébként sem magas, 40-50 forintos kilogrammonkénti felvásárlási ár.
Nem lesz párja az Otthon start hitelnek a piacon
