Az MSZP tüntetni fog

Török László
2004. 09. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ellentüntetést szervez október 15-re az MSZP is (korábban az SZDSZ Új Generációja is bejelentette ezt), hogy tiltakozzanak a nyilas hatalomátvételre emlékező demonstráció és annak eszmeisége ellen – jelentette be Jánosi György. A szocialista párt országos választmányának elnöke hozzátette: a megmozdulás jelszava nem lehet más, mint az, hogy „soha többé fasizmust!” A politikus bízik benne, hogy valamennyi parlamenti párt részt vesz majd a rendezvényen (ennek helyét még nem tudják), hiszen mindenki elítélte a tervezett hungarista tüntetést. Az MSZP kongresszusa is ekkor fog ülésezni, ezért a választmány arra kéri a küldötteket, hogy megszakítva tanácskozásukat, fejezzék ki szolidaritásukat azok iránt, akik megjelennek a fasizmus és a nyilas célok, eszmék elleni megmozduláson.
Kérdésünkre, hogy a választmány nem vár-e el határozottabb fellépést a kormánytól és a belügyminisztertől a témában, Jánosi közölte: Lamperth Mónikától tájékoztatást kaptak a jogi lehetőségekről, egyébként is a társadalomnál világosabb választ a jog sem adhat a jelentkező veszélyre. A belügyminiszter szerint fontos az, hogy a tizen-, illetve a huszonéves generációk kapjanak világos eligazítást arról, mit jelentettek „az ordas eszmék”.



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.