Befut-e Toller?

2004. 09. 24. 17:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyelőre nem tudni, Toller László lesz-e a befutó, vagy valaki más a szocialisták közelgő elnökválasztásán (ő nagyon bízik benne), csak azt tudni, tegnap nem tudott befutni a Nap-kelte Kereszttűz című műsorába, holott ő volt a meghívott stúdióvendég. (Volt is némi riadalom a kamerák előtt, szegény Betlen műsorvezető ott vakarózott segédeivel a kérdezőpultnál, hát most mi a csodát csináljanak…)
Időközben nagy nehezen mobiltelefon-kapcsolat létesült Toller elnökjelölttel, aki tájékoztatott, már nincs messze a zuglói stúdiótól, épp valahol a Petőfi híd környékén araszol a reggeli dugóban. Boldogtalan Betlen kolléga erre – jobb híján – a kérdezőtársakat kezdte el kérdezni erről-arról, élőben, persze. Végül úgy döntöttek, telefonon készítik el a beszélgetést, Toller jelölt pedig egy-egy fénykép formájában lesz majd jelen a stúdióban.
Így folytatódott hát a műsor, melynek nagyobbik része ezek után inkább a budapesti közlekedésről szólt, semmint az MSZP közelgő elnökválasztásáról. Az igyekvő autós időnként megadta pillanatnyi pozícióit („A Nagy Lajos király úton vagyok… Most a Bosnyák utcában, mindjárt ott leszek…”), s ezenközben kemény kritikával illette a főváros vezetését, amiért sok a kátyú, rossz a lámpabeállítás, a forgalomszervezés meg egyenesen kétségbeejtő.
Én sem vagyok nagy véleménnyel Demszkyék forgalomszervezéséről, de Toller Lászlónak sem ez lehet a fő területe. Az még hagyján, hogy a Petőfi hídon jött át (Pécsről), de a Nagy Lajos király út után mit keres a viszszafelé egyirányú Bosnyák utcában, miközben már régen elhagyta a szintén egyirányú Angol utcát, a stúdiót? Rejtély.
Szerintem csak egyszerűen elkésett, mint Bauer Fröhlich tanár úr algebraórájáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.