Tony Blair a kormányzó Munkáspárt éves kongresszusának kezdete előtt, a BBC vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva szólt minderről. Legutóbb a harmadik legnagyobb brit parlamenti erő, a liberális demokraták vezére szólította fel a párt minapi kongresszusán a miniszterelnököt arra, hogy kérjen bocsánatot az országtól a félrevezető adatok alapján indított háború miatt. Blair azonban azt állította, Huszein már bevetett tömegpusztító fegyvereket saját népe ellen is, a tömegsírokban eddig háromszázezer áldozatot találtak, és a lakosság hatvan százaléka élelmiszersegélyre szorult a háború előtt. A kormányfő közölte azt is, hogy nem fogadja el Kofi Annan ENSZ-főtitkár minapi, nagy nemzetközi feltűnést keltő nyilatkozatát, miszerint az amerikai–brit fegyveres beavatkozás az ENSZ alapokmányával ellentétes, és így törvénysértő volt.
Tony Blair a háború utáni tervezés hibáit firtató kérdésre azt mondta: visszatekintve hibának ismeri el az iraki hadsereg teljes feloszlatását és a Bász-párti rezsim tisztviselőinek túl gyors eltávolítását a közigazgatásból, de annak idején „rendkívüli nyomás” nehezedett a szövetségesekre. A brit miniszterelnök nyilatkozata szerint fel sem vetődik, hogy a terrorhadjárat miatt elhalasszák a januári iraki választásokat.
Egy iszlámista internetes honlap szombaton azt a tájékoztatást tette közzé, hogy az al-Kaida-szövetséges az-Zarkávi csoportja megölte a fogságában lévő Kenneth Bigley brit mérnököt. A brit kormány nem ad hitelt a bejelentésnek Bigley kivégzéséről. A londoni külügyminisztérium közleménye szerint a kormány „tud az állításról”, az azonban egy „hiteltelen” internetes oldalon jelent meg. A Foreign Office „nem hiszi, hogy az állítást túl komolyan kell venni” – áll a Londonban kiadott kormányközleményben.
Munkáspárti kongresszus. A több mint egy hete húzódó iraki túszdráma feszültségében tegnap megkezdődött a kormányzó brit Munkáspárt éves kongresszusa. A párt- és kormánytisztviselők már szombaton gyülekeztek Brighton konferenciaközpontjában, amelyet 1600 rendőr és biztonsági tiszt szigetel el a külvilágtól; a part előtt a királyi haditengerészet két rombolója cirkál. (MTI)