Börtönlázadások Salvadorban

Hírösszefoglaló
2004. 09. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyszerre két börtönben is lázadás tört ki Salvadorban közép-európai idő szerint tegnap hajnalban, Chalatenangóban és Cojutepequében, előbbi 72 kilométerre északra, utóbbi 33 kilométerre keletre van a fővárostól, San Salvadortól. A rendőrök szerint szervezett akciók történtek, a két intézményben raboskodók ezért lendülhettek egyszerre akcióba. A lázadók megvárták, míg mindkét börtönt barátok és családtagok lepték el a szokásos heti látogatásra érkezve, majd a civilben az M-18 nevű bűnszövetkezet tagjaiként kenyerüket kereső bűnözők elállták az épületek bejáratait és közel száz túszt ejtettek, akik között több börtönőr is van – nyilatkozta az AP hírügynökségnek Rodolfo Garay, a salvadori büntetés-végrehajtás első embere. Elmondta: értesülései szerint a rabok Cojutepequében hatvan nőt, hat férfit és három gyermeket, Chalatenangóban pedig negyven túszt szedtek, a fogvatartottak utóbbi helyen is többségében nők.
A rendőrök és foglárok különítményei körülzárták mindkét épületet, ám egyikbe sem hatolnak be, mert attól tartanak, hogy egy ilyen akció további erőszakhoz vezetne. Annak ellenére nem, hogy a zendülők állítólag nincsenek felfegyverezve. Garay úgy véli, a rabok felkelése válasz egy augusztus 30-tól életbe lépett, a zéró tolerancia elvét alkalmazó törvényre, amely alapján szigorúan tilos utcai bandák tagjaként múlatni az időt a közép-amerikai országban. Más források szerint az elítéltek elégedetlenek fogvatartási körülményeikkel, továbbá el akarják érni, hogy a börtönök szigorított körleteiből jobb helyekre tegyék át az M-18 tagjait. A hatóságok tárgyalni kezdtek a geng vezetőivel. Közölték, ha kell, a zendülés leveréséhez erőszakot alkalmaznak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.