Végleg megszűnik a sorkatonai szolgálat. Népszerű intézkedés. És akkor jön a Fidesz, már megint ellentmond. Az MSZP bevezetett egy új fogalmat, a megelőző védelmi helyzet kifejezést. Ez valamiféle homályos veszélyeztetettséget jelent, amelyet a parlament kétharmados többséggel hirdethet ki. A kihirdetés után azonban a mindenkori kormány teljhatalmat kap. Ekkor a kormány korlátozhatja az alkotmányos szabadságjogokat, és meghatározatlan ideig rendeleti úton kormányozhat. Ekkor van lehetőség arra is, hogy a parlament egy újabb döntésével újból sorkatonákat hívjanak be. Gondoljunk csak bele. Most, hogy megszüntetik a sorkatonai szolgálatot, egyidejűleg minden ezzel kapcsolatos intézményt is felszámolnak. Többek között a hadkiegészítő parancsnokságokat is, amely szervezet újjáépítése mintegy hat hónapot vehet igénybe. Ekkor kezdhetik el végre behívni a sorkatonákat, akiknek a kiképzése ugyancsak legalább fél évet venne igénybe. Ha valós volt a veszély, ami miatt a kormány kérte a teljhatalmat, ha nem, indokolatlanul, ellenőrzés és korlát nélkül hozhatja rendeleteit. Ez ijesztő.
Szászvári Edit, Budapest

Franco Nero Herenden: egyedi porcelánszobrot kapott a világsztár