Csiang Cö-min lemondott posztjáról

MTI
2004. 09. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lemondott a kínai katonai bizottság elnöki posztjáról vasárnap Csiang Cö-min. Helyét a testület élén Hu Csin-tao kínai államfő, a kínai kommunista párt főtitkára foglalja el. Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint a párt központi bizottsága négynapos ülésének utolsó napján elfogadta az egykori erős ember, a 78 éves Csiang Cö-min lemondását és helyére a 61 éves Hu Csin-tao kinevezését.
Azzal, hogy Hu Csin-tao lett a hadsereg első számú vezetője, kiteljesedett a kommunista államban két évvel ezelőtt megkezdődött nemzedékváltás. Mostantól Hu Csin-taoé a három legfontosabb állami funkció Kínában. Csiang Cö-min lemondólevelében azt írta: abban a reményben vonul nyugdíjba, hogy távozásának módja például szolgál a kínai vezetésen belüli jövőbeli nemzedékváltások résztvevői számára. 1949, a kínai kommunista forradalom és hatalomátvétel óta ez az első békés vezetőváltás Kínában. Csiang Cö-min távozása várhatóan sem a kínai belpolitikában, sem Peking külpolitikájában nem eredményez drámai változásokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.