Dávid Ibolyát a jelenlévő küldöttek nyolcvan százalékának támogatásával választották ismét az MDF elnökévé a párt előre hozott országos tisztújító gyűlésén szombaton. A politikus, aki egyedüliként mérette meg magát a posztért, 322 igen szavazatot kapott, 91 küldött nemmel voksolt a pártot 1999 óta vezető Dávid újraválasztására, hat fő pedig érvénytelen szavazatot adott le. A gödöllői ülésen megválasztották a fórum új elnökségét, amely immár csak Dávid feltétlen híveinek tartott személyekből – Gémesi György, Almássy Kornél, Csáky András, Katona Kálmán, Viniczai Tibor, Karsai Péter
és Hock Zoltán – áll. Kiszorult a testületből Lezsák Sándor eddigi alelnök, aki a Dávid politikáját ellenző Lakitelek munkacsoportnak is tagja. Dávid szerint újraválasztása azt jelzi, hogy az MDF folytatja az önálló és felelős politizálást.
*
Az újraválasztott pártelnök beszédében kifejtette: az országos gyűlés ma pontot tett a Fidesztől való lassú elszakadás folyamatára.
– Önállóan indulunk a 2006-os választásokon, szövetségben a parlamenten kívüli jobbközép pártokkal – jelentette ki Dávid Ibolya, célként megnevezve a tíz százalék körüli választási eredményt. Beszámolójában és Herényi Károly frakcióvezető beszédében egyaránt tetemes részt foglalt el az MDF belső helyzetének taglalása, a Lakitelek munkacsoport éles bírálata.
Dávid Ibolya Lezsák Sándorra utalva azt mondta: az elnökség kiegyensúlyozott, tervszerű működését fokozatosan akadályozta, hogy a Lakitelek munkacsoport legnagyobb befolyással bíró tagja egyben a párt alelnöki posztját is betöltötte. Herényi úgy fogalmazott: a munkacsoport megpróbálta túszul ejteni az MDF országos választmányát. – Egy olyan párt benyomását keltettük, amely saját problémáit sem tudja megoldani – ezzel indokolta, hogy nemrégiben egyszemélyi döntéssel öt politikust kizárt az MDF-képviselők sorából. Hozzátette: nem bánta meg, amit tett.
A Lakitelek-platform – akiknek MDF-frakcióban maradt tagjai teljes létszámban részt vettek az országos gyűlésen – nemmel szavaztak Dávid Ibolya elnökké választására, a két beszámolóra és a párt alapszabályának módosítására is, amely egyebek mellett rögzíti, hogy a parlamenti frakció szabályzatát az országos választmánynak kell jóváhagynia, a frakcióvezetőre pedig az elnökségnek kell javaslatot tenni.
Balogh László képviselő szerint az alapszabály-módosítás a párton belüli leszámolásoknak ad keretet. Azt például, hogy a jövőben a feloszlatott MDF-szervezetek tagjai automatikusan elvesztik párttagságukat, a politikus a kollektív bűnösség fogalma bevezetéseként értékeli. (Eddig ezeket a szervezeteket újra lehetett szervezni.) Úgy vélte: az új alapszabály nem egyéb, mint jogtechnikai eszközök tárháza ahhoz, hogy Dávid Ibolya és „társasága” egyszemélyes pártot hozzon létre az MDF-ből. Lezsák Sándor az MDF visszatérését sürgette a törvényesség útjára. – Elfogadhatatlan, hogy a jogvégzett pártelnök aszszony szabálytalanul, jogellenesen, politikai leszámolással fenyegessen képviselőt, szervezeteket – jelentette ki.
Az MDF országos gyűlésére a szokásokkal ellentétben nem kapott meghívót a Fidesz képviselője, amit a pártelnök azzal magyarázott, hogy ez egy munkagyűlés volt. Az FKGP, az MDNP és a Vállalkozók Pártja, amelyekkel az MDF a jövőben is együtt kíván működni, viszont képviseltette magát.
Lakitelek munkacsoport: Füstbe ment terv. Az MDF tisztújítására alakult Lakitelek munkacsoport az európai parlamenti választások után a párt előre hozott tisztújításának összehívása kapcsán alakult meg. Az akkor még 22 fős fórum parlamenti frakciójának 13 tagja a párt eredeti, lakiteleki gyökereihez való visszatérítését tűzte ki célul, azzal, hogy programot készítenek az MDF országos tisztújítására, valamint jelölteket neveznek meg, illetve támogatnak a pártelnöki tisztségre és a vezető pártbéli posztokra. A tisztújítás folyamatában azonban a lakitelekiek – akik a parlamenti frakcióban máig többségben vannak, annak ellenére, hogy közülük öt főt kizárt a képviselőcsoport vezetője – nem tudtak helyi, megyei szinten többséget szerezni, így végül nem is nevezhettek meg ellenjelöltet Dávid Ibolyával szemben. Többük szerint helyi szinten jelentősen befolyásolta a tisztújítást és így a jelöltállítást, hogy az utóbbi hónapokban gombamód születtek – a vezetői szinten Dávid Ibolya pártelnököt támogató – Ifjúsági Demokrata Fórum-szervezetek az országban.